Illiberalgate. P. Nagy Mária

egy kávét, vagy inkább gyere velem és mindent elmondok közben, csak figyelj.

      – Ez príma, köszönöm szépen neked, Klárikám.

      Nagyon jó első nap volt, egész élénken él az emlékeimben. Ahhoz képest hol vagyunk már.

      Bizony, hol?!

      Ági

      Mindenütt megtaláltuk a megfelelő embert. Mi csak úgy hívtuk a mágnest. Aki közvetít, bár nem is tudja ezt. Szeptemberre már minden és mindenki a helyén volt.

      A remek gyakornoki programunkról még nem is beszéltem. Fiatal szakembereknek adtunk lehetőséget a saját szakmájukban és a civilszférában létrehozni valamilyen innovációt. Nagyon lelkesek voltak és magukkal ragadóak. Így tettünk szert egy hackerre is. Többek között. De az igazán nagy fogásunk egy négytagú közgazdászteam, akik egyben egy zenekar tagjai is. Egész elképesztő felfogással szemlélték az országunk gazdaságába való beletrollkodást. Legfőképp Mocsoládé és társai esetében. Akkor kaptak vérszemet, amikor a kötelezően megvett könyvét kellett feldolgozni. Így már egy-két listán rajta voltak.

      De bíztunk benne, hogy ifjonti lázadásnak tudják be, és nem kiforrott forradalmi eszmének. Na és a közösségi kommunikátoraink csúcsragadozók voltak; amilyen fiatalok, olyan ravaszok és annyira az ujjukban volt a trend. Ők már ezzel a tudással születtek. A kommunikációs forradalom X,Y,Z generációja. Persze volt köztünk pszichológus amerikai focis, hastáncoktató nőgyógyásznő, alkotmányjogásznak tanuló ügyvédbojtár, rendőr, tanár, biológus, vegyész, filmes, táncos és színész is. Meg persze takarítónő, festő és üzletkötő. Mind kerestek valamit. És tádám: megtalálták. A legjobb csapat, sokféle nézőponttal.

      A heti üléseink frenetikusak voltak. A fiatalok tele voltak ötletekkel, mondhatnám csurig. Teljesen felráztak bennünket. Megtanultuk az ő szemükkel nézni a világunkat. Nem lepődtünk meg semmin. A programjaink remekül sikerültek, talán az innováció miatt. Mindenfélét csináltunk, ami a civil embereknek segíthet, vagy profitálhatnak belőle. Közösségi kert, autómegosztás, házmegosztás, saját szakmában tanácsadás, megtakarítási képzés, hogyan legyünk ügyes háziasszonyok, főzési tanácsadás, sütőkurzusok, hastánctanulás, papírbútor-készítés, életviteli tanácsadás, krízispont, segítőcsapat, diszkókommandó, elsősegélynyújtás-képzés, táncoktatás, jógaóra, szombati reggeli szeniorfutás, lépcsőfutás, családi napok, sporthétvégék, horgásznapok, filmklub, festő-workout…

      Egyszerűen a bőség zavara. Mindenki boldogan lubickolt a maga által szervezett világban, vagy mutatta be a tudását. Mégis, a legnagyobb sikert a közösségiimázs-kurzusunk hozta. Elképesztő létszám gyűlt össze, szét kellett válogatnunk először is kor és irányultság szerint. Aztán az ügyes fiatalok beavatták a titkos világba az érdeklődőket. Persze szívesen vették, ha egy-egy nagyi egy tál finom sütivel is érkezett. S természetesen ez mindig így volt. Azonnal kitűntek a nagyon ügyesek. Akikre lehetett építeni. Szerencsére Szeged elképesztően jó választásnak bizonyult. Vonzotta a különböző helyről az embereket. Még nem sikerült teljesen tönkretenni az imázsát, pedig dolgoztak rajta ezerrel. Kezdve az autópályával. Majd a megyeközpontot, a régióközpontot áthelyezték, kiszerveztek mindent innen, lassan elpártoltak a munkahelyek. Kezdett halódni ez a gyönyörű város. Csak nem hagyhattuk. Ez egy nagyon jó hely, ahol élhetünk és felnevelhetjük a gyermekeinket, majdan az unokáinkat. Gondoltuk mi, szegediek. De a politika közbeszólt. Illetve maga a főgonosz. Mi voltunk az egyik ellenség. A baloldal fellegvára. Ez pedig sem igaz nem volt, sem pontos. Szeged tele van patriótákkal. A városukat szerető emberekkel. Talán egyedül itt az országban minden ünnepség együtt, pártoktól teljesen függetlenül, a lakosság egyetértése mellett lett megtartva. Az itt lakók imádják a városukat, s nem szerették volna, ha a fejük felett tönkreteszik. Pedig de. Ez történt. S pont csak velünk, emberekkel nem számoltak.

      Az egyik nagyi, Margitka borzasztóan ügyesnek bizonyult. Bár hatvan felé közeledett, de a fogadott unokái miatt meg akarta tanulni ezt az új úri huncutságot. Szeretett volna csetelni a gyerekekkel, képeket küldeni, meg megtalálni a régi ismerőseit, osztálytársait, akik még élnek. Nagyon érdekesnek találta a Facét. Ráadásul nővér volt egy fővárosi kórházban, már többször volt náluk a nagyvezír felesége. S egyet nagyon imádott, de nem tudta, hogy kellene átültetni a gyakorlatba a mai világban.

      – Tudod, fiam, valamikor ha valaki borsot tett az orrom alá, nem kértem segítséget, prímán elbántam vele. Nagyon jól tudok pletykát terjeszteni, régen ezt suttogó propagandának hívták. Csak ezt használták, ha valakit tönkre kellett tenni vagy móresre tanítani. Mert az emberek már akkor is csak ilyenek voltak, mint most. Tudod, fiam, van, ami nem változik. Azt meg tudod mutatni nekem, hogy lehetne ilyesmit csinálni itt a hálón? Egyáltalán lehet, szerinted?

      – Még szép, csak most másképp. Hackelni is lehet, aztán mindenféléket kiírni, de visszakövethető. Aztán lehet kamuprofilokat is csinálni aztán trollkodni mindenfélét, sose jönnek rá. Persze időnként törlik a profilokat. Na de a kedvencem a mém.

      – Micsoda, gém?

      – Mém, Margitka néni. Mém. Szóval van egy kép vagy egy videó, és kicsit átalakítjuk, valakire rászabjuk. Viszünk bele egy kis csavart vagy viccet, vagy mindkettőt: és bizony mindenki érti, az egész Face ezen röhög majd. Van olyan mém, ami szinte örök; akire szabták, azt már inkább az onnan vett kifejezéssel illetik. Biztos hallott már a Bajszos Szarról.

      –Hát persze.

      – Na, ez egy jól sikerült mém. Megmutatom, választunk valamit és a mostani történésekre szabjuk. A lényeg az aktualitás. Akkor üt. Fájdalmasat.

      Nekiálltak Margitkával gyakorolni, estére már mémgyártó lett Margitka. S nagyon tetszett neki. Izgalmasnak és nagyon modernnek találta. Mindkettő vonzotta. Ráadásul titkos. Ez még a non plus ultra. Talán a titok miatt még vonzóbb. Persze nem Margitka volt az egyetlen. Na és az ellenség sem tétlenkedett. Ők is dolgoztak vadul a saját céljaikért.

      Azonban az első sikerek mégis egy ilyen alkalom kapcsán érkeztek. A nagyvezér és a fő gazdasági tervező közötti konfliktus kapcsán egy világ ismerte meg a fő-főnököt, majd pillanatok alatt kialakult az V1G, két héten belül a kínaiak bármilyen formában legyártották: kitűzőként, pólón, sapkán, lábtörlőként. Szóval igazi nagy karriert futott be. S nem csak ez volt az egyetlen. Viszont a miénk. Nagy siker, vagyis Margitkáé igazán. Ráadásul a hullámok elérték nemcsak Csombor Lajost, hanem Lajkót és a teljes belső kört is. Még NAV-os vizsgálatok is voltak, bár hamar ejtették a témát. Ellenben Csombor és partnere külföldre távoztak, pont a Közgép vizsgálata közben, nem érezvén biztonságban magukat. Tehát megindult a dolog.

      A nagy hajcihőben új belső embereket hoztak. De azért szivárogtak ki dolgok elég rendesen. Lajosunk nem adta könnyen magát, a millióit, a cégét, a befolyását. Röhejes, hogy a kegyelemdöfést épp a kormányfő ügynökmúltja adta. Ami konkrétan bebizonyosodott, persze ennek kapcsán a Magyar Nemzetnél kilenc újságíró adta be a felmondását. A fővezérnek azt tanácsolták, vegye fel a kesztyűt és tanítsa móresre. Így aztán elég durva médiaháború következett. Természetesen minden hozzá köthető embert el kellett mozdítani. Egy kis újratervezés az egy igaz, legmagyarabb nagymagyar PÁRT-nál. Kis izgalom, aztán hátradőltek. Mi persze nem; folytattuk tovább az aknamunkát. A lényeg, hogy mindenki mindenkinek a mumusává váljon. A félnivalók miatt meg fájjanak a fejek, de nagyon. Aztán már csak az emberi természetre kell építeni.

      Mia

      – Mirjam? Laci vagyok, tudunk beszélni? Még a vonaton vagy?

      – Nem már otthon.

      –