Illiberalgate. P. Nagy Mária

Már arra gondoltam, mire hazaérek, elbocsátanak, vagy valami ilyesmi. De nem. Egyszerűen áthelyeztek Pestre, most csak három hónapra. Kit érdekel, hogy kicsit messzebbre lakom, meg a szabadnapomon még utazgatok fél napot, hogy teljesítsem a bankdespota kérését. Folyton csak jöttem és mentem. A f*szom kivan. Pedig még ki sem nőtt.

      Se egy levél, se egy hívás, nem úgy, mint a filmekben. Így aztán ki tudja, miként éltem a különleges, „egyedi” élményemet. Napra nap jött, nem vagyok az a szerelmes típus, főleg nem ilyen esetben. Csak az nyavalyás vágyakozás ne lenne! Most már, hogy tudom, milyen is lehet. Persze emlékszem, mikor az egyik szingli csajnak új pasija lett, kivirult. Azt mondta, hogy hiába élt házasságban, férj mellett, nem tudta, hogy a szex ilyen csodálatos is lehet. Ráadásul a szerelme a barátja is lett. Szóval mindenki mással ez történik, csak velem nem. Persze elköltözhetnék, csak miből. Persze elrohanhatnék, csak hova. Persze kifuthatnék külföldre, de minek. Se nyelvtudásom, se ötletem. Istenem, mit kezdjek magammal?

      Ha vallásos lennék, akkor most nem gondolkodnék. Csak egyszerűen mindenre volna válasz, mindegy milyen: válasz. Kész. Az a baj, belül összeroppanok és nincs segítség. Az is csak egy rossz ómen, hogy még munkám sincs. A férjem is állandóan ezzel ba*tat. Mintha én tehetnék róla, hogy a harmadik hullámban a leépítésben benne voltam, 27 év után. Egy érettségivel mihez is kezdhetnék? Persze tanulhatok, meg minden, de én nem tudok tanulni, nem marad meg a fejemben. Mondják, hogy csak csinálni kell és kész, talán a módszerem rossz. De ez nem így van, már butulok, csak még nem vették észre. Amúgy is, végre lesz egy nyugodt nyaram. Mióta visszamentem a gyerkőcök után dolgozni, egy perc nyugtom nem volt. Még a munkát is hazahoztam; míg a többiek pancsoltak, én a számlákat egyeztettem a kertben. Mondjuk, legalább kint voltam a levegőn. Bent megőrültem a nyamvadt légkonditól. Amúgy is az egyik fázott, a másiknak melege volt, rám meg csak fújta, folyton fájt a fogam vagy a fülem. Aztán szerencsére átültem egy másik részlegbe, ott végre nem rám jött. 27 év egy helyen. Ma már ez csoda, viszont nem is nagyon ajánlgatnak nekem semmit. Én nem tudok az önéletrajzban összehazudozni mindenfélét, mit tudok, meg miben vagyok jó. Azt sem tudom, miben vagyok jó. Hiába mondja Mia, hogy nagyon jó segítő munkatárs lennék, mert átlátom a helyzeteket és jó tanácsokat tudok adni. Csak a magam ügyében nem. Szóval én nem tudok ajánlkozni, meg aztán jó képet vágni. Hát nem adtam be sehova. Minek adjam be? Hogy aztán jól megmondják nekem, milyen hülye vagyok? Na, azt már nem. Tiszta stressz az egész. Tudom, hogy nem lesz így állásom. De majd csak lesz valahogy. Egyelőre van végkielégítésem meg felmentési bérem, és kész. Mondjuk, ez nem sok. De egyelőre. Legalább egy rendes nyaram lesz.

      Végre élvezhetem a saját kertemet, pancsolómat, meg az időmet a levegőn. Talán még a veteményesre is jut időm. Csak hát… mindent egyedül. Mindenki dolgozik és elfoglalt. Amit a legjobban utálok. Egyedül. Még felkelni sincs kedvem. Minden barátnőm dolgozik, amikor valahova hívom, egynek sincs pénze rá. Így aztán új embereket kell keresnem, akikkel el tudok menni és pénzük is van rá. Talán egyszerűen csak hobbikat kell keresnem, hogy újra strukturáljam a napjaimat. Amit szeretek csinálni, hogy szépen összeálljon a szőttes. Mit tegyek, ha minden pénzbe kerül, én csak olyat szeretek. A hastánc, meg a nadi, meg az utazás. El is megyek mindenhova. Eddig csak a család volt, meg főztem, mostam, vasaltam, na jó, azt nem. De kinyaltam a valagukat, elláttam őket, és ráadásképpen dolgoztam is. De soha semmi nem volt jó. Még jó, hogy ketten vagyunk már. Így aztán senki nem osztja be az én időmet. Ha akarok, kimegyek és kertészkedem; ha akarom, délben napozok és fürdök; ha akarom, akkor délután lepihenek. Vagy olvasom a nyálas romantikus regényeimet. Ha nekem így jó? Slusszpassz.

      Ez volt a terv. Csak sajna nem jött be. Nem telt el félév, s egyszerűen annyira tömve voltak a napjaim, hogy már nem fértek be a barátaim sem. A család rám szállt, hiszen én voltam a munkanélküli, aki ráér. Mindennap főztem, hogy a férjuram jól érezze magát, bár rühellem. És tudja. A kertművelés, ezt például szeretem, csak éppen úgy néztem ki mindig, mint egy földtúró ganajbogár. Tiszta fekete a körömalja, nem jön ki semmivel sem. Talán a fekete körömlakk. Ráadásképp csak rábeszéltem magam a tanulásra, így volt egy diákbérletem, meg heti három délután iskolában voltam. De csak az angolra jártam be, nekem nem kell bizonyítvány, mi van, ha nem sikerül? Ezt persze nem támogatja a munkaügyi központ. Tök véletlen találtam, Évi járt oda nyelvet tanulni. Így befizettem a tandíjat, regisztrációt, és eljártam. Volt mindenféle óra, de azt úgysem tudom megtanulni. Így marad az angol. Eleinte jártam én kommunikációra is, meg ilyesmi, de a többiek sem jöttek, meg én sem. Minek? Az angol muszáj, a többi meg le van tojva. Egyébként sem vagyok képes megtanulni. De legalább kitölti a napjaimat. Nem problémázik az uram sem. Küzdök, és kész. Aztán majd csak lesz munkám. Mondjuk, azt sem bánom, ha nem. Elvégre megélünk így is. Most az uram keres. Na és? Volt ez fordítva is. Nem is volt gond. De úgy látom, most igen. Jellemző. Heti kétszer hastánc, egyszer pránanadi, és persze a bulik. Mikor bulizzak, ha nem még most? Eddig nem értem rá, most meg senkinek nincs kedve vagy pénze, vagy mindkettő. Középkorú nő, kész katasztrófa. Mit csináljon, ha nem tud magával kezdeni semmit? Egyébként mi van, ha már nem akarok dolgozni, elvesztettem a meggyőződésemet? Nem vagyok alkalmas vállalkozni, nem vagyok alkalmas, csak egy jó beosztottnak. Mondják meg, mit csináljak, aztán hagyjanak békén. Ámbár, talán mégis volna egy álom, ami megfelelne. Esküvőszervező, igen, ezt még élvezném is. Minden benne van hozzá, ami nekem jól megy. De sajnos ehhez is iskola kell. Tanulni meg nem tudok. Kész.

      Különben is, el akarok menni innen jó messzire. Talán ennyi angol jó lenne. Mindegy hova, csak tenger legyen. Talán a görögökhöz. Megcsinálok mindent, és kész. Legyen egy ágyam, meg betevőm és tennivalóm, aztán majd lesz valami. Csak nem egyedül. Egyedül nem merek. De kivel menjek?

      A környezetem megbolondult. Áll a bál mindenütt. Nincs normális család sehol. Negyvenes nők és férfiak. Mint az állatok. Még nincs egy hete, hogy nyugtattuk Vicuskát. A férje becsajozott egy fia korabeli kislánnyal. Épp feleidős. Elsőéves egyetemista, csak butácska. Gyorsan csináltatott egy gyereket, és máris behúzta a csőbe. Csak ne mondja, hogy nem szóltunk. Milyen férj az ilyen? Félrekufircol, aztán még ő sajnáltatja magát. Hogy így szereti a Vicust, meg úgy szereti, no és azt a másikat is. Na persze. Kétfelé mártogatni a pemzlit, az tetszene. Vica meg belehal a megaláztatásba meg a bánatba. Nem mintha olyan boldogan éltek volna. Na de mégis, hol van már a szerelem ekkorra? Ráadásképp addig-addig sajnáltatta magát, hogy Vicuska lefeküdt vele; úgy értette, hogy csak ő lesz. Erre a dög nem átallotta azt mondani, hogy csak meg ne tudja a kis lotyó. Ez betett szegény asszonynak. Meg ne tudja a szeretője, hogy lefeküdtek az asszonnyal. Egyébként is, mostanában annyit szeretkeztek, hogy majd’ mindennap. Már azt hitte szegény, hogy megjavultak a dolgok. De nem. Csak otthon is be akarta biztosítani magát a jóember. Szegény, a meg nem értett. Ő csak szereti. Tök röhejes. Ez a duma. Meg persze válni sem akar. Miért kéne? Nahát, minden férj ilyen hülye? S persze az én drágám miket mondott Vicusnak? Hogy tényleg a válás a megfelelő, ne hagyja kihasználni magát, meg ne bőgjön, hanem járjon társaságba, aztán ha nem változik semmi, akkor egyszerűen adja be a válást ő, nézzen körül, hátha el tud költözni. Valahogy szokott ez sikerülni, meg hogy mire valók a barátok, ha nem erre, hogy segítsenek, meg kisírják a vállukon magukat. Csak pislogtam, hogy jól hallok-e? Ez lenne az én empatikus férjem? Lehidalok.

      Na meg a mintapár. Akik mindent együtt csináltak. Elköltözött a Pali. Szegény lány csak sír-rí. Mondtam, hogy ez lesz. Pali elment egyetemre, aztán megbolondult. Egyik vasárnap jött egy huszonéves lány, akinek lemosták az autóját, ott tette-vette magát a Palinak. A saját házukban, az asszony előtt, aki otthon volt. Feszelgett a csajszi egész vasárnap. Aztán meg elköltözött, persze nem a csaj miatt. Tévedésben van az asszony, semmi köze hozza a lánynak. Én mondom, az egyetem az oka. Láttam már máshol is. Megbolondulnak, mintha újra