Illiberalgate. P. Nagy Mária

tiszteletére adott fogadáson lövöldözés tört ki, melyben a jelen lévő teljes magyar kormányzat meghalt. A miniszterelnököt már nem tudták megmenteni az orvosok. A belügyminiszter-helyettes kijárási tilalmat rendelt el, életbe léptették a rendkívüli állapot idejére vonatkozó törvényt. A válságtanács összeült, hivatalos közlemény kiadása várható az ülés végeztével. Kérünk mindenkit, hogy tartózkodjon otthon. Csak munkavégzés és orvosi indok miatt induljanak útnak. Háromnapos gyászt rendelnek el. Az ország összes iskolája bezár. Holnaptól három napig.

      Végre sikerült. Már azt hittem, csúfot vallottunk. De nem. Mindenhonnan ez folyik. A vérengzés. Én megmondtam, rossz vége lesz. Na lám, az is lett. Mondjuk, erre nem számítottam. Végül egymást lőtték le. Szépen.

      Istenem, egy pont a becsület javára. Most kezdődhet a második rész.

      Remek. Kezdődik végre.

      I.

       Loretta, nekünk csak Letti

      Elkúrtam, ez kész. Ki sem állhat a férjem, utálnak a gyerekeim, nincs igazi barátom. Elegem van. Nem szeretem a munkám, tök gáz a nadi, Senki sem szeret. Passz. Csak enni szeretek, nincs más örömöm. Amíg bírok. Ez nem élet. Nem keféltem már a szülinapom óta. Minden évben egyszer. Ez aztán a szeretet. Hiába mondják a csajok, milyen rendes férjem van, átadom, éljenek vele. Persze, mindenki mással rendes.

      A múltkor is milyen kedves tanácsokat adott Vicusnak, meg bIztatta, hogy most természetes, hogy nehéz, de napról napra jobb lesz, és eljön az ő ideje. Mintha nem is az én uram lenne. Okos, empatikus, nyugodt. Ezek szerint is csak velem ilyen geci. Se csók, se ölelés, se egy jó szó. És hogy ordított a rohadt kaja miatt! Ezt nem lehet megenni, mert már főzni sem tudok. Aztán meg, ha jön valaki, akkor meg mézes-mázas, majd’ szétcseppen.

      Ezt is annyira utálom. Ilyenkor szeret. Édesem így, meg úgy. S ráadásképp a barátnőim szerint is nekem kéne türelmesebbnek lennem, meg minden. Hátha rossz napja van, vagy a munkahelyi gondok? Persze, egy életen át csak neki van gondja. Az nem gond, hogy mindig én tartottam a hátam. A gyerekek, a ház, a csekkek, a gondok: mind az enyémek, ő sohasem volt itthon. Ha meg itthon volt, akkor sem. Neki mindig pihenni kellett, mert kidolgozta magát. Az kit érdekelt, hogy a ledolgozott nyolc órám után meg a kötelező túlóra után csak beestem az oviba zárásra, és még ott volt a vacsi meg a tanulás, meg a házimunka. Na persze. Ez nem érdekes; egy kis fűnyírás, és már le is van tudva a házimunka. Mármint egy férfinak. A lakás meg öntisztuló. Na meg a gyerek is. Persze, hogy ezt látták a kölykök. Az marad életben, aki élelmes. Hát persze, Zsolti öcsi kiette a hűtőt, aztán csak somolygott. Nem látta a sajtot. Nem is ő volt, talán inkább Zóri, aztán ketten kenték rá Littára. Állandóan nyúzták egymást. Bemártották és bemószerelték a nagytesót. Család a seggem! Persze, míg kicsik voltak, milyen édesek, meg minden. De aztán jött a feketeleves.

      Nem tudom, mi jöhet még. Kiveszem, ami nekem jár. Mert jár. Mert eleinte bizony nekem volt jó fizum meg biztos munkám. A bankszektorban jól kerestünk egy ideig. Az OTP biztos megélhetés volt egy ideig. A pajszerváltásig. Onnan aztán csak lefelé ment minden. Mondjuk, megszedtük magunkat. De csak az okosságom miatt. Nem szórtuk el a pénzt, ahogy nálunk szokás. Így lett városi lakásunk is. Na és, nem mi vagyunk az egyetlen. Milyen jól jött, hogy végre megszabaduljunk a kölköktől? Erre majdnem visszaköltözött a legkisebb. Bekapta a legyet. Láttam én. Még mit nem! Ebben az egyben egyetértettünk az urammal: aki innen elhurcolkodott, az nem hurcolkodik vissza. Csak látogatóba várunk mindenkit. No lám.

      Utazom! Végre, már csak ez maradt számomra. Persze nem a tengerre. Pedig megígérte Mia, aztán meg kiszámolta, és százezerbe’ van. Na és? Ennyit nem tud áldozni? Ennyibe kerül az egész családi nyaralás, egész évi spórolás. Mit gondolt, ingyen van? Milyen hülyeség: elmentem volna mással. Igaz, nem olyan, de a tenger az olyan. Mit bánom én.

      A csajokkal megyünk hastánctáborba, mert megérdemlem. Négy nap, végre távol az otthontól és tőle. Befizettem, és kész. Mindent bepakoltam, és milyen jó lesz! Csupa idegen ember! Csupa ismeretlen ember! De jó lesz. A tánc, a móka, a kacagás. Elfeledem a magányt, a jelent. Egy kis időre. Mondtam ennek az embernek, hogy tankoljon, persze kifogyott a benzin, vagy mi a szar. Oké, elintézem – ezt is. S persze én.

      – Jó napot kívánok, tudna segíteni? Gázolajat szeretnék, kérem, segítsen tankolni. Köszönöm szépen, tízezerért, legyen szíves.

      – Természetesen, hölgyem, lemossam a szélvédőt?

      – Nem szükséges, köszönöm, bent tudok fizetni?

      – Igen, a pultnál, ötös kút lesz.

      Nevetgélés hallatszik ki a kocsiból. A lányok nem férnek a bőrükbe. Benne van a rizsszem a fenekükben. Kicsit közönségesek, ahogy én is. De ezt szeretem.

      – Mi van, szívem, kifogyott a nafta?

      – Direkt szóltam, hogy megyek, és legyen szíves, tankoljon tele. Tök fölöslegesen.

      – Ne nyugtalankodj, már úton vagyunk, mindjárt ott leszünk. Ez már a Pilis. A következő falu lesz. A térkép szerint. Milyen jóképű ez a kutas.

      Libabőrös lettem. Meg vörös. Egek, ez egy férfi. Istenem, már az érintéstől is elélvezem. S ahogy néz. Mélyen a szemembe, szinte a vesémig lát. Suttog, hogy gyönyörű vagyok és szép, meg simogat. Egyszerűen elgyöngülök. S a csókja. Nem éreztem ilyet, már nagyon-nagyon régóta. Szinte elolvadok a kezében. Istenem, ez milyen jó, és már kisimogat a ruhámból. Szép vagyok, és NŐ! Végigsimított a mellemen, és ott maradt a kezében. Megőrjít ezzel. Már őrülten nedves vagyok. Istenem, még! Még és még! Bennem van, betölt teljesen, csak lassan, komótosan, kérlek, ne csak öt percig!

      Ez mi volt? Álmodtam? Vagy a valóság? Meg van harapdálva a nyakam, csak nem én voltam. S ezek a lázrózsák az arcomon, csak mégis valóság volt. Ki ez a pasi? Meg hol van most? Istenem, milyen szép szeretkezés volt, meg tudnék halni még egyért. Vagy kettőért. Nem véletlen a nevem: TelhetetLenni. Ez már a reggel. Jóga, reggeli, séta, hastánc. Egy perc nyugtunk sincs. Tényleg, álmodtam volna? Ennyire kivolnék?

      – Lennikém, tartsd a ritmust! Álljunk meg! Akkor elölről újra!

      Figyelj, te bamba! Nem bírok uralkodni magamon. Mi volt ez? Végigkínlódtam a napot, mosolyogtam, és kész. Még jó, hogy nem igénylik a társaságom, elvannak nélkülem. Kimegyek és megnézem a naplementét a padon. Muszáj gondolkodnom. Milyen gyönyörű! Bezzeg a múltkor, micsoda műsort adott a barátosném az egész éjjeli menetelés miatt. Én szóltam, mire számítson. Mondtam, hogy bekeményített a Mester. Így jutunk önmagunkhoz. Nekem jó. Mondjuk, én kurvára félek éjjel. De az erőltetett menés, az jó. Ki vagyok purcanva és kiürül az agyam, így tudok végre aludni. Szépen ragyog már, milyen simogató a vörös, mint egy fátyol, ereszkedik. Kékülve villódznak sárgával, pirossal és naranccsal. El tudnám nézni egy életig. A hegy mögött ereszkedik le, s mindjárt marad a sötét.

      Mi ez? Ki vagy te? Már megint gyönyörű vagyok és szép, mint egy kép. Ne mán! Ezt nem hiszem el. Akkor nem álmodtam. Igen, igen, igen… Már gyöngülök, alig állok a lábamon. Harapdál és nyal, istenem, ez már a mennyország? A bimbómat szopja, nem bírom már ki: ez sok lesz, már megint. Végignyal és a szemembe néz: – Imádlak, gyönyörűségem!

      Ezt nem bírom ki. Hogy lettem meztelen? Egek, mekkora! Istenem, ne hagyd abba! Kérlek, ne hagyj így, hadd legyen enyém! Végre, istenem, milyen jó, érzem, teljesen betölt. Isteni, csak maradjon mindig így! Most már meghalhatok. Mi ez, már megint? Őrjítő ez a pasi, ez a lassú csúsztatás, s még! Vágtassunk, most már mindjárt jó. Nem bírom ki, ez a vég. Hullámok, és nem