Az ember tragediaja. Madach Imre

is kérhettek jobb helyütt tanácsot —

      Kik, amint kértek, már határozátok —

      Mint épp e kedves tünde alakoktól,

      Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól:

      A tiszta szívre mosolyogva néznek,

      Ijesztő rémül a kétségbesőnek;

      Ők kísérendnek végig száz alakban,

      Százféleképpen átalváltozottan,

      A fürkésző bölcsésznek üde árnya

      S örökifjú sziveknek ideálja.

      Ádám

      Mit ér, mit ér e játék csillogása,

      Előttem mely foly, nem hatok belé. —

      S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. —

      Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,

      Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.

      Lucifer

      (félre) Keserves lesz még egykor e tudásod,

      S tudatlanságért fogsz epedni vissza.

      (fent) De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör

      Percét is harccal kell kiérdemelned;

      Sok iskolát kell még addig kijárnod,

      Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.

      Ádám

      Könnyű neked beszélni tűrelemről,

      Előtted egy öröklét van kitárva,

      De én az élet fájából nem ettem,

      Arasznyi lét, mi sietésre int.

      Lucifer

      Minden, mi él, az egyenlő soká él,

      A százados fa s egynapos rovar.

      Eszmél, örül, szeret és elbukik,

      Midőn napszámát s vágyait betölté.

      Nem az idő halad: mi változunk,

      Egy század, egy nap szinte egyre megy.

      Ne félj, betöltöd célodat te is,

      Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van

      Szorítva az ember egyénisége.

      Látád a hangyát és a méherajt:

      Ezer munkás jár dőrén össze-vissza

      Vakon cselekszik, téved, elbukik,

      De az egész, mint állandó egyén,

      Együttleges szellemben él, cselekszik,

      Kitűzött tervét bizton létesíti,

      Mig eljön a vég, s az egész eláll. —

      Portested is széthulland így, igaz,

      De száz alakban újolag felélsz,

      És nem kell újra semmit kezdened:

      Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,

      Köszvényedet őbenne folytatod,

      Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,

      Évmilliókra lesz tulajdonod.

      Ádám

      Ez visszapillantása az öregnek.

      De ifju keblem forró vágya más:

      Jövőmbe vetni egy tekintetet.

      Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

      Éva

      Hadd lássam én is, e sok újulásban

      Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.

      Lucifer

      Legyen. Bübájat szállítok reátok,

      És a jövőnek végeig beláttok

      Tünékeny álom képei alatt;

      De hogyha látjátok, mi dőre a cél,

      Mi súlyos a harc, melybe útatok tér;

      Hogy csüggedés ne érjen emiatt,

      És a csatától meg ne fussatok:

      Egére egy kicsiny sugárt adok,

      Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény

      Egész látás – s e súgár a remény. —

      (Ezalatt Ádámot és Évát a kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak.)

      NEGYEDIK SZÍN

      (Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.)

      Lucifer

      Felséges úr! aggódva kérdi néped,

      Mely elvérezni boldog lenne érted,

      Vajon mi az, mi a nagy fáraót

      Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?

      Mért áldozod fel a nap kéjeit,

      Az éjnek édes álomképeit,

      És nem bizod gondját nagy terveidnek

      A rabszolgára, akit az megillet,

      Midőn már úgyis a széles világon

      Minden dicsőség, úralom tiéd

      S a kéj, mit ember elviselni bír. —

      Száz tartomány bő kincse mond urának,

      Neked nyit kelyhet illatos virága,

      S édes gyümölcsöt csak neked növel.

      Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:

      A szőke szépség, lankadó szemével,

      Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,

      A barna lányka, lihegő ajakkal,

      Égő szemében őrült szenvedéllyel —

      Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,

      Mind érzi, hogy betölté hívatását,

      Ha néhány perced fűszerezni tudta.

      Ádám

      Mindennek nincsen szűmre ingere.

      Mint kénytelen adó jő, nem csatázok

      Érette, nem köszönhetem magamnak.

      De itt e művel, mellyet alkotok,

      Azt tartom, hogy megleltem az utat,

      Mely a valódi nagysághoz vezet.

      Művészetét a természet csodálja

      S évezredekre hirdeti nevem.

      Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:

      Erősebb lett az ember, mint az Isten.

      Lucifer

      S óh, fáraó, mégis boldog vagy-é

      E képzeletben? tedd kezed szivedre.

      Ádám

      Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.

      De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,

      Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.

      Csak a tömeg