Az ember tragediaja. Madach Imre

ugranám, és testem visszahull,

      Szemem, fülem lemond szolgálatáról,

      Ha a távolnak kémlem titkait;

      S ha képzetem magasb körökbe von,

      Az éhség kényszerít, hunyászkodottan

      Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.

      Lucifer

      Ezen kötél erősb, mint én vagyok.

      Ádám

      Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen,

      Ha e láthatlan pókháló, e semmi,

      Mit százezer lény észre sem veszen,

      S hálója közt szabadság érzetével

      Fickándozik, mit csak nehány kivált

      Magasb szellem sejt, még dacol veled.

      Lucifer

      S csakis ez az, mi velem bír dacolni,

      Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed,

      Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan,

      Nem is erős? – Ne hidd, homályban ül,

      Mi egy világot rendít és teremt,

      Mert látásától megszédülne a fej.

      Csak ember műve csillog és zörög,

      Melynek határa egy arasznyi lét.

      Ádám

      Hagyd megtekintnem hát e működést

      – Egy percre csak, keblem, tudod, erős —,

      Mely rám befolyhat, aki enmagamban

      Olyan különvált és egész vagyok.

      Lucifer

      ,,Vagyok” – bolond szó. Voltál és leszesz.

      Örök levés s enyészet minden élet.

      De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. —

      Ádám (Amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz.)

      Mi áradat buzog fel így körűlem

      Magasba törve szakadatlanul

      Hol kétfelé vál, s a földsarkokig

      Vihar gyanánt rohan.

      Lucifer

      Az a melegség,

      Mely életet visz a jegek honába.

      Ádám

      Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut

      Mellettem el, hogy félek, elsodor,

      És mégis érzem éltető hatását:

      Mi az, mi az? elkábulok belé.

      Lucifer

      Ez a delej.

      Ádám

      Alattam ing a föld.

      Amit szilárdnak és alaktalannak

      Tartottam eddig, forrongó anyag lőn,

      Ellentállhatlan, melly alak után tör,

      Életre küzd. Amarra mint jegec,

      Emerre mint rügy. Óh, e zűr között

      Hová lesz énem zárt egyénisége,

      Mivé leszesz testem, melyben szilárd

      Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám

      Nagy terveimben és nagy vágyaimban.

      Te elkényeztetett gyermek, ki bajt

      S gyönyört szerezsz számomra egyiránt,

      Nehány marok porrá sülyedsz-e csak,

      Míg többi lényed víz és tünde lég,

      Mely még imént piroslott és örült,

      S legott voltammal a felhőbe gőzölt.

      Minden szavam, agyamban minden eszme

      Lényemnek egy-egy részét költi el,

      Elégek! – és a vészhozó tüzet

      Talán rejtélyes szellem szítogatja,

      Hogy melegedjék hamvadásomon. —

      El e látással, mert megőrülök.

      Ily harcban állni száz elem között

      Az elhagyottság kínos érzetével,

      Mi szörnyü, szörnyü! – Óh, miért lökém el

      Magamtól azt a gondviseletet,

      Mit ösztönöm sejtett, de nem becsült,

      S tudásom óhajt – óh, de hasztalan.

      Éva

      Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is.

      Ha majd te harcolsz a fenevadakkal,

      Vagy én lankadva kertünk ápolom,

      Körültekintek a széles világon,

      És égen-földön nem lesz egy rokon,

      Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon.

      Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.

      Lucifer (gúnyosan)

      Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek,

      Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne’kűl,

      S alárendeltség oly szükségetek:

      Idézek én fel Istent számotokra,

      Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:

      E földnek szellemét, ismérem őt

      Az égi karból, szép szerény fiú. —

      Jelenjél meg szellem,

      Látod, nem bírsz velem,

      Az ősi tagadás

      Hív, hisz nem merne más.

      (A földből lángok csapnak föl, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan mennydörögve.)

      Lucifer (hátralépve)

      Ki vagy te, rém – nem téged hívtalak,

      A föld nemtője gyönge és szelíd.

      A Föld Szellemének Szava

      Mit gyöngeül látál az égi karban,

      Az önkörében végtelen, erős. —

      Im, itt vagyok, mert a szellem szavának

      Engednem kelle, ámde megjegyezd,

      Hogy fölzaklatni s kormányozni más.

      Ha felveszem saját képem, leroskadsz,

      S eme két féreg itt megsemmisül.

      Lucifer

      Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe

      Az ember, hogyha istenül fogad?

      A Föld Szellemének Szava

      Elrészletezve vízben, fellegekben,

      Ligetben, mindenütt, hová benéz

      Erős vágyakkal és emelt kebellel. (Eltűnik.)

      (A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik.)

      Éva

      Ah, nézd e kedves testvér-arcokat,

      Nézd,