Az ember tragediaja. Madach Imre

de szép, s ez érdeme. (Luciferhez)

      És mégis egy vágy ver föl mámoromból,

      Talán bolond vágy – — óh, de teljesítsd —

      Hagyj vetnem egy merész pillantatot

      Előre, egy pár ezredév utánra,

      Mi lesz hiremből?

      Lucifer

      Amíg csókolódtok,

      Nem érzed-é a lanyha szelletet,

      Mely arcodat legyinti s elröpül?

      Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,

      Egy évben e por csak nehány vonalnyi,

      Egy századévben már nehány könyök,

      Pár ezredév gúláidat elássa,

      Homoktorlaszba temeti neved,

      Kéjkerteidben a sakál üvölt,

      A pusztán koldus, szolganép tanyáz.

      (Amit Lucifer mond, láthatóvá is lesz.)

      S mindezt nem a mennyrázó fergeteg,

      Nem bömbölő földindulás cselekszi,

      Csak gyönge szellő, mely körűlenyelg.

      Ádám

      Rettentő kép.

      Lucifer (gúnnyal)

      Ne félj, csak szellemed vesz,

      De tested megmarad, mint múmia,

      Kiváncsisága iskolás fiúknak,

      Torz arculattal, melyről elmosódott

      Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt.

      (Egy múmia felé rúg, mely ezalatt a trón előtt tűnt fel, s lassan legördül annak lépcsőin.)

      Ádám (felugorva)

      Pokolbeli káprázat, el veled,

      Hiú törekvés, dőre nagyravágy —

      Fülembe cseng még: milljók egy miatt.

      E millióknak kell érvényt szereznem.

      Szabad államban – másutt nem lehet.

      Enyésszen az egyén, ha él a köz,

      Mely egyesekből nagy egészt csinál.

      Éva

      S elhagysz-e engem is, szerelmedet? —

      Ádám

      El, téged, a trónt, mindent elhagyok.

      Vezess, vezess, új célra, Lucifer,

      Ugyis sok szép időt vesztettem el

      Ez ál-uton.  (Indul, kardot vonva.)

      Éva

      Királyom! tört reménnyel

      Ha megjössz, szíved e szűn menhelyet lel.

      Ádám

      Igen, igen; sejtem, hogy téged is

      Tisztult alakban fel foglak találni.

      S akkor nem fogsz ölelni már parancsból,

      De mint egyenlő – kéjnek érzetével. (El.)

      Lucifer

      Ne oly vágtatva, még jókor beéred,

      Talán előbb, a célt, hogysem reméled,

      És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,

      Mig én kacaglak. – Menjünk hát, előre.

      ÖTÖDIK SZÍN

      (Athénben. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiádész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reg.)

      Éva

      Csak erre, erre, kedves kis fiam.

      Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,

      Csatázni messze hon határain.

      Egy durva nép él ott, mely vakmerőn

      Fenyegeté szabadságát honunknak.

      Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,

      Hogy az ég védje e hon igazát,

      S vezesse közénk hős atyádat épen.

      Kimón

      Ugyan mért ment atyám oly messze földre,

      Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet,

      Ha szép nejét meg bú emészti honn?

      Éva

      Óh, jaj, ne ítélj jó apád felett,

      Istennek átka űl oly gyermeken.

      Csak a szerelmes nőnek van joga

      Kesergni férje nagy lépésein,

      Miket ha nem tesz, megszégyenlené.

      Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.

      Kimón

      Félsz hát, anyám, hogy gyenge, megverik?

      Éva

      Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,

      Csak egy van, amitől őt félthetem,

      Hogy önmagát nem győzi meg.

      Kimón

      Hogyan?

      Éva

      Van a léleknek egy erős szava

      A nagyravágy. A rabszolgában alszik,

      Vagy szűk körében bűnné aljasul.

      De vérével táplálván a szabadság,

      Naggyá növeszti, mint polgárerényt.

      Ez költ életre minden szép s nagyot,

      De hogyha túl erős, anyjára tör,

      S küzd véle, míg elvérzik egyikök. —

      Ha e szó benne túlerőre jutna,

      Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,

      Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.

      (A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek.)

      Első A Népből

      Nem hall az ember semmi izgató

      Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

      Második A Népből

      És itthon is oly álmos minden ember,

      Tán senki sem kohol már terveket,

      Mint hajdanán, miknek kivitelére

      A felséges nép torka kellene.

      Ma reggel óta járom e helyet,

      S szavazatomra nem akad vevő.

      Első A Népből

      Unalmas élet, mit van tenni már?

      Harmadik A Népből

      Nem ártana egy gyönge kis zavar.

      (Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá s a hozandó áldozatra készült. Szolgálói