Az ember tragediaja. Madach Imre

a patak zugását hallgatám,

      És azt találom, szintén így dalolt.

      Éva

      Minő csodás összhang ez, kedvesem,

      E sokszerű szó és egy értelem. —

      Lucifer

      Mit késem ennyit? fel munkára, fel,

      Megesküvém vesztökre, veszniök kell.

      S kétkedve állok mégis újra meg,

      Nem küzdök-é hiába a tudás,

      A nagyravágyás csábos fegyverével

      Őellenek, kik közt, mint menhely áll,

      Mely lankadástól óvja szívöket,

      Emelve a bukót: az érzelem.

      De mit töprengek. Az nyer, aki mer.

      (Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul.

      Lucifer kacag.)

      Mit álmélkodtok? – (Évához, ki futásnak indul.)

      Óh, megállj, kecses hölgy!

      Engedd egy percre, hogy csodáljalak.

      (Éva megáll s lassanként felbátorodik.)

      (félre) E mintakép milljószor újuland meg.

      (fent) Ádám, te félsz?

      Ádám

      Tőled, hitvány alak?

      Lucifer

      (félre) Ez is jó ős a büszke férfinemnek.

      (fent) Üdvöz légy, szellem-testvér!

      Ádám

      Mondd, ki vagy?

      Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?

      Lucifer

      Amint tetszik, nálunk ez egyre megy.

      Ádám

      Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.

      Lucifer

      Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,

      S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg

      Azért teremtett volna-é porondból,

      Hogy a világot ossza meg veled?

      Te őt dicséred, ő téged kitart,

      Megmondja, végy ebből és félj amattól,

      Óv és vezet, mint gyapjas állatot;

      Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.

      Ádám

      Hogy eszméljek? – S nem eszmélnék-e hát:

      Nem érzem-é az áldó napsugárt,

      A létezésnek édes örömét

      És Istenemnek végtelen kegyét,

      Ki engemet tőn e föld istenévé?

      Lucifer

      Ezt tartja tán az a kis féreg is,

      Mely a gyümölcsöt eszi el előled,

      Meg a sas, melly a kis madárra csap.

      Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?

      Egy szikra az, mely bennetek dereng,

      Egy végtelen erőnek mozzanása;

      S mint a pataknak egyes habjai,

      Egy percre felcsillogva visszahullnak

      Közös medröknek szürke mélyibe. —

      Igen, tán volna egy, a gondolat,

      Mely öntudatlan szűdben dermedez,

      Ez nagykorúvá tenne, önerődre

      Bízván, hogy válassz jó és rossz között,

      Hogy önmagad intézzed sorsodat,

      S a gondviselettől felmentene.

      De trágyaféregül tán jobb neked

      Tenyészni kis körödnek lágy ölében,

      S tudás nélkűl elfogyni életeddel. —

      Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;

      Nemes, de terhes, önlábunkon állni. —

      Ádám

      Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.

      Éva

      Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz.

      Lucifer

      De a tudás nem volna még elég;

      Hogy testesüljön nagyszerű müvekben,

      A halhatatlanság is kellene.

      Mit képes tenni az arasznyi lét?

      E két fa rejti mind e birtokot,

      S ettől tiltott el, aki alkotott.

      Tudsz mint az Isten, azt ha élvezed,

      Ettől örök ifjú marad kecsed.

      Éva

      Mégis kegyetlen a mi alkotónk!

      Ádám

      De hátha megcsalsz? (A dics kissé kitisztul.)

      Égi kar

      Jaj neked, világ,

      Az ős tagadás kisért.

      Az Úr Szava

      Ember, vigyázz!

      Ádám

      Mi hang ez ismét?

      Lucifer

      A szél gallyakat ráz.

      Segítsetek

      Ti elemek,

      Az embert nektek

      Szerezni meg. —

      (Szélroham, a dics elborul.)

      E két fa az enyém!

      Ádám

      Ki vagy tehát te?

      Hisz ollyannak tűnsz fel, mint mí vagyunk.

      Lucifer

      Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,

      Nézd e vakondot, földet túrva lenn,

      Mindkettőt más-más láthatár övedzi.

      A szellemország látköröd-kivül van,

      És ember az, mi legmagasb neked.

      Az ebnek is eb legfőbb ídeálja

      S megtisztel, hogyha társaul fogad.

      De éppen úgy, miként te őt lenézed,

      És állsz felette végzete gyanánt,

      Áldást vagy átkot szórva istenül rá,

      Épp úgy tekintünk rátok mí alá,

      A szellemország büszke részesi.

      Ádám

      S azoknak volnál hát te egyike?

      Lucifer

      Igen, erősek közt a leghatalmasb,

      Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,

      S