Osszes koltemenye. Zrinyi Miklos

Читать онлайн.
Название Osszes koltemenye
Автор произведения Zrinyi Miklos
Жанр Зарубежная классика
Серия
Издательство Зарубежная классика
Год выпуска 0
isbn



Скачать книгу

ő neki köllött

      Elröndölni menését.

      6.

      De heában sirok,

      Utánna ohajtok,

      Fatum irigy énnekem;

      Hogy ha ember korban

      Ő gyuthatott volna,

      Azt bizonnyal elhittem,

      Ő Zriny jó névvel,

      Vitéz magyar kézzel

      Kedvet tett volna nékem.

      7.

      Igy akarta Isten,

      Az ember mit tegyen?

      Vele nem pörölhetni.

      Az mi dolgunk nem más,

      Csak mint pironkodás,

      Mindent el kell szenvedni;

      Mind jóért, körösztért,

      És bal szöröncséjért

      Az Istent köll áldani.

      8.

      Im mast ifiadik megvénűlt esztendő,

      Tavaszra fordula téli kemény üdő,

      Ujul föld, frissül víz, vigadik az erdő,

      Teli szép madarakkal magas levegő.

      9.

      Az szép fülemile sirással ugy tetszik,

      Régi bánatjáért hogy panaszolkodik,

      De nem, hanem még inkább ű vigadozik,

      Hálát Istennek ad, néz fel, imádkozik.

      10.

      Ah, az én tavaszomat irigy elrontá

      Szerencse, sőt még inkább télre forditá;

      Derűlt szemeimet essőnek bocsátá,

      Jéggel én szüvemet s buval beburitá.

      11.

      Gyönyörü madárkám, kicsin fülemilém,

      Ah, igen hirtelen elröpüle tülem,

      Az énnékem vala minden reménségem;

      De mint könnyű árnyék, elkele előlem.

      12.

      Igy számlálom vala az én jövendőmet,

      Hogy sok üdő mulván ez megvált engemet,

      Hogy követi, meg is haladja versemet,

      És szegény hazánkért igyekezetemet.

      13.

      S zengőbb trombitával magyar vitézséget,

      Fogja énekleni erős kar erejét.

      És hogy ű is osztán érdemeljen illyet,

      Kinek énekelhessék cselekedetét.

      14.

      Ah, szép fülemilét az irigy halál

      Lecsapá kebelemben szörnyü kaszával,

      Izsákot, mely vala mint egy szép virágszál,

      Kertek szépségére mely oly gyönyörün áll.

      EPIGRAMMATA

      (EPIGRAMMÁK)

      ATILLA

      1.

      Isten haragjának én szelleti voltam,

      Mikor ez világot fegyverrel nyargaltam,

      Vércataractákat karddal árosztottam,

      És mint egy villámás, földet megfutottam.

      2.

      Én vagyok magyarnak legelső királyja,

      Utolsó világrészrül én kihozója!

      Én lehetek tehát magyarnak példája,

      Hirét s birodalmát hogy nyujtsa szablyája.

      BUDA

      Mely rosszul alkhatnak egy királyi székben

      Méltóság és egy esz, az mely engedetlen,

      Rólam és Remusrul példát vehet minden

      Vesztő, mert nem fértem az bátyám székiben.

      SZIGETI ZRINI MIKLÓS

      Mint Hector Troiának,

      Ugy én Szigetvárnak

      Erős őrzője voltam;

      Mutattam pogánynak,

      Hogy nagy Jehovának

      Kedves szolgája voltam,

      És előbb éltemet,

      Hogysem hüvségemet,

      Testembül kibocsáttam.

      DELI VID SARKOVICS

      Én is nem keveset

      Tettem, hogy elesett

      Világrontó pogány eb;

      Nagy csorbát csináltam

      Az ottoman holdban:

      Nem lesz immár serényebb;

      Uramért, hazámért,

      Nagy Isten fiáért

      Életem volt legkissebb.

      RADIVOJ ÉS JURANICS VAJDÁK

      Mi boldogok voltunk,

      Eggyütt éltünk, holtunk,

      Most Istennél van lelkünk;

      Az nagy Zrini mellett

      Hirünk kerekedett,

      Érte halált szenvedtünk:

      De nem volt heába,

      Mert jó unokája

      Örökössé tett bennünk.

      FARKASICS PÉTER

      Csak alig mutatott,

      S mindjárt visszarántott

      Kegyetlen fátum engem;

      Jó uram siratott,

      S fia rólam irt jót,

      Helyén vagyon hát hirem:

      Nem adatott minden

      Mindennek éltében;

      Isten kedve ugy légyen.

      A “VITÉZ HADNAGY” KÉZIRATÁBAN FENNMARADT VERSEK

      BEFED EZ A KÉK ÉG…

      (Az első változat)

      Tartozunk őrizni életünket, valameddig lehet tisztességgel, arra nézve, hogy hazánknak többet szolgálhassunk. De viszont a dicsősségnek törvénye az, hogy kévánjuk a halált, mikor életünk tovább tisztességes nem lehet. Azt mondja a török: Ja deulet basuma ia güzgün desüme, azaz: Avagy holló hasamra avagy tisztesség fejemre. Azért ne irtozzunk se a haláltul, se annak formájától. Es temetésünkről is mihaszna sopánkodnunk? Sok vitéz embereknek holló gyomra volt koporsója, annál inkább fenmaradt a nevek. Coelo tegitur qui non habet urnam, et undique and Superos tantundem est via.

      Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,

      Tisztességes legyen csak órám utolsó.

      Akár farkas, akár emészszen meg holló,

      Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.

      Nem mondhatni egy országot boldogtalannak, az ki sok időkön által és sokáig