Osszes koltemenye. Zrinyi Miklos

sem Hydra,

      Százfejü Chimera,

      Nékem nem kell Harpia.

      [29.]

      Az én szép mátkámat,

      Én nyugodalmamat

      Elvitte irigy halál;

      Mely ott fönn elválik,

      Lélek testtül alig,

      Jól tudom, hogy alá száll.

      Tudom, birtokodban

      És te hatalmadban

      Euridice mostan áll;

      [30.]

      Hogy az elvennek

      Vagy élő embernek

      Nem szabad ide jünni:

      Szabad lesz hát ennek,

      Az kiben nincs lélek,

      Poklokban is eljünni.

      FESZÜLETRE

      1.

      Sirtál már eleget lám Ariannáért,

      Fogyattad könyvedet csak egy Violáért,

      Csak meg nem változtál, mint Biblis, semmiért,

      Édes Musám, füért és rothandó eszközért.

      2.

      Hidd ki most magadbul könyvedet nagy okért,

      Árrassz cataractát szemedbül méltóért;

      Azért, ki körösztfán függött büneidért,

      Az ki Istened volt, megholt váltságodért.

      3.

      Hogy nézhetsz emberre, ember teremtője?

      Igy téged megcsufolt ő hitetlensége,

      Annyi sok vett jókért, mint tenger fövenye,

      Mint latrot, mint tolvajt, feszite körösztre.

      4.

      Onnan is mutattad, igaz juhász voltál,

      Veszett nyájod után magasrul vigyáztál,

      Atyádnak vétkekért sokat imádkoztál,

      És elfelejtkezni vétkünkrül akartál.

      5.

      Virágzott tested is halálos sebektül,

      Ázott az szemed is igen bőv könyvektül,

      Szájad megkeserűlt az mérges ecettül,

      Bajt vittál, harcoltál halállal vitézül.

      6.

      Vitézek Istene, te függsz az körösztfán,

      Ki győzedelmes vagy, s ezer sereged van.

      Hun karod, fegyvered, hun vitézséged van?

      Hun van angyali kar, hun istenséged van?

      7.

      Hej, mert te ezeket mind fottig letetted,

      Égi hatalmadat, nagy istenségedet;

      Az emberi testet magadra fölvetted,

      Azért hogy hullathasd érettünk véredet.

      8.

      Azért hogy poklokban, láttad, merültünk volt.

      Azért hogy mi lölkünk örökségre megholt,

      Szállottál le égbül, az hun lakásod volt,

      Függöttél körösztfán, az kin tested megholt.

      9.

      O te nagy Jehova, kegyelem forrása,

      Kegyelmes Eloim nagy Istennek fia,

      Seregek Istene, zsidóknak királyja,

      Alfa és Omega, és jók bizodalma!

      10.

      Látod, mi érdemünk, mint küvön hangyanyom,

      Sok bününk peniglen, mint levél az fákon,

      Mint örvény tengeren, és fövény az parton,

      És mennyi madár jár levegőben szárnyon.

      11.

      De mind ezeknél is nagyobb te kegyelmed,

      Annak vége nincsen, s azért bizunk benned.

      Mi hasznod féreggel neked törvényközned,

      Hatalmot mutatnod, és ránk fegyverkezned?

      12.

      Száraz polyva ellen, az kit szél elhordoz,

      Mutatod erődet, ha ránk haragot hozsz,

      Nem illik az harag, Uram, irgalmadhoz,

      Nagyobb dücsőséget bennek kegyelem hoz.

      13.

      Uram, nem miértünk, sem mi érdemünkért,

      Hanem kegyelmezz meg magad irgalmáért;

      Ne legyen heában, hogy fiad ontott vért

      Körösztfán miértünk, az mi váltságunkért.

      PERORATIO

      (BEREKESZTÉS)

      Véghöz vittem immár nagyhirü munkámat,

      Melyet irigy üdő, sem tűz el nem bonthat,

      Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat,

      Sem az nagy ellenség, irigység nem árthat.

      És mikor az a’ nap eljün, melly testemen

      Csak uralkodhatik, fogyjon el éltemen

      Hatalma: magamnak ugyan nagyobb részem

      Hordoztatik széllel az magas egeken.

      S honnan Scitiábul kijütt magyar vitéz,

      Merre vitézségét látta világ nagy rész,

      Azokrul helyekrül minden szem reám néz,

      Hirrel, böcsülettel, valamig világ lesz.

      De hiremet nemcsak keresem pennámmal,

      Hanem rettenetes bajvivó szablyámmal:

      Míg élek, harcolok az ottoman hóddal,

      Vigan burittatom hazám hamujával.

      [ELÉGIA]

      1.

      Elég volt Istennél Ábrahám jó kedve,

      Fiának halála mert meg volt engedve:

      Másképpen vagyok én Istentől büntetve,

      Avagy talán inkább Istentől szeretve.

      2.

      Meglátá kis Izsákot és megszereté,

      Kar-angyalok köziben el is viteté,

      Ezt az áldozatot menyben helyhezteté,

      Paradicsom kertiben űtet teteté.

      3.

      Tudom, miért köllött most szintén az Urnak

      Paradicsom kertiben kis virág Izsák,

      Tavasszal ugyanis virágot plántálják,

      Ütet is most ültetik kisded angyalkák.

      4.

      Virágjában megmarad mindenkor ottan,

      Itt penig az földön lett volna hervadtan,

      Ottan örök öröme neki az Urban,

      Itt búbánat űtet verné világban.

      5.

      Ebben csak egy ok van,

      Az kit én szüvem bán,

      Hogy