Osszes koltemenye. Zrinyi Miklos

hadaddal tévölygő magyarra;

      Én leszel melletted, és minden dolgodra

      Vigyázok hűséggel s minden nyavalyádra.

      39.

      Bolondság tenéked kazulokra járni,

      Sok jó vitézt tenéked oda rontani:

      Az mi fátumunk azt nem hagyja  romlani,

      Isten azon bennünk akar tanitani.

      40.

      Izmael énnékem sok bosszukat szörze,

      De ugyan megtörnöm végig nem lehete;

      Hát tenéked Tamma mennyi bosszut teve,

      Nagy részét hadadnak ravaszsággal veré:

      41.

      De az magyarokon mindenkoron nyertünk,

      Nem is kell oly messzi nékünk fegyverkeznünk,

      Sem annyit költenünk, sem annyit vesztenünk,

      Sem győzödelemben nékünk kételkednünk.

      42.

      Ne félj, hogy segétse senki magyarokat,

      Mert jól esmerem én bolond kaurokat,

      Míg nem látják égni magok házokat,

      Nem segéti senki meg szomszéd házokat.

      43.

      Ne félj, mert lám, mondom, én lészek melletted,

      Az szent Mahomet is vezeti kezedet.

      Osztán, édes fiam, az vitéz embernek

      Kell valamit engedni az szerencsének.”

      44.

      Igy Szultán Szulimánnak Alecto szóllott,

      És az mely mérges kigyót kezében hozott,

      Azt a Szulimánnak ágyában bocsátott;

      Nem nyugvék az kigyó, mig hozzá nem jutott.

      45.

      Válláról mellyére, mellyérül szivében,

      Valamerre csusz el, mindent hágy méregben;

      Gyujtja kemény szüvét s hagyja lángos tüzben,

      Haragban hentergeni és kevélységben.

      46.

      Nagy vigan Alecto eltünék ott mindjárt,

      Mert látá, haragra gyujtotta Szulimánt;

      Ü penig felugrott: “Fegyvert! fegyvert!” kiált,

      Mert szintén eszeveszett Alecto miát.

      47.

      Kiált az Szulimán: “O te, bátorságra,

      Ki engemet inditsz ilyen nagy dolgokra!

      Nagyobb vagy embernél, noha embermódra

      Láttalak tégedet szólva, tanácsolva.

      48.

      Készem vagyon Szulimán; elmegyen oda,

      Az hová meghagytad, kaurt rak halomban;

      Megfestem lovamat keresztény vér-tóban,

      Várasokat, várakat röjtök hamuban.

      49.

      Felkelvén ágyábul, ü megparancsolá,

      Hogy minden vezér táborában szállana,

      Válogatott néppel, kinek mint hatalma,

      Valaki bégséget és timárt tartana.

      50.

      És hogy Drinápolyban májusnak fogytára

      Az egész hadak szállanának táborban.

      Futnak az csauzok fejér pattyolatban,

      Hirdetik az hadat minden országokban.

      51.

      Azonban Szulimán üle jó lovára,

      S vezéreket magával kihivá dévánra,

      Kertektül nem messzi egy széles halomra;

      Ottan nekik beszélle ilyen formára:

      52.

      “Vezérek és basák, ti okos vitézek,

      Kiknek eszek után sok birt népet nézek!

      Ti vagytok tartói én erősségemnek,

      Ti meghóditói pogány kereszténnek.

      53.

      Im mi állapatunk, látjátok, miben van:

      Erős birodalmunk henyélést nem kiván,

      Az mit karddal nyertünk, nem tartja meg déván;

      Fegyvert s erős vitézt birodalom kiván.

      54.

      Evvel győztük mi meg keresztény világot,

      Az mely inkább kiván fizetni harácsot,

      Hogysem vitéz módon reánk vonjon kardot;

      Evvel böcsültetjük mi musulmánokat.

      55.

      Mégis, de nem sokan, kik ellenünk járni,

      Vannak, és mernek is fogokat mutatni.

      Bolondok! nem tudják, hogy jobb megvallani

      Az erőtlenséget, hogysem kárt vallani.

      56.

      Az magyarok ezek, kik fej nélkül vannak,

      Mint törött hajó széltül, ugy hányattatnak,

      Miúlta elvévén életét Lajosnak,

      Sokan koronáért mast is vonyakodnak.

      57.

      Igaz, nem tagadom, ha eggyesség volna

      Köztök, bizony, nekünk nagy gondokat adna

      Az egynéhány magyar, és megcsorbitaná,

      Fényös koronánkat talán megrontaná.

      58.

      De Isten ostora mast szállott reájok,

      Fösvénység, gyülölség uralkodik rajtok,

      Nincs szeretet köztök, sem okos tanácsok,

      Kiért esőben van fényös koronájok.

      59.

      Szemlátomást látjuk az Isten irgalmát,

      Mert minekünk szánta magyar birodalmát,

      Mindenkor azután megtaláltuk Tammát,

      Rontsuk mast az magyart s az ű birodalmát.

      60.

      Esküszöm én néktek az élő Istenre,

      Mi fényes hódunkra s éles fegyveremre,

      Az éjjel Mahumet én atyám képébe

      Ezeket mind nékem okossan beszélé.

      61.

      Az Arszlán vezér is Budárol ir nékem,

      Hogy győzödelemben ne légyen kétségem,

      Im az levelet is hozom előtökben;

      Olvasd hanggal, deák, hadd végyük elménkben.”

      62.

      Itt is török deák föl szóval olvasván:

      “Győzhetetlen császár, az te rabod, Arszlán,

      Budai fővezér te kegyelmed után,

      Ir alázatossan néked fejét hajtván.

      63.

      Ha tudni akarod keresztyének dolgát,

      Azok