A Becsület Siralma . Морган Райс

– de ugyanebben a pillanatban egy McCloud katona támadta meg hátulról, tőrt szúrt a nyakába. A fiú felkiáltott, és holtan csúszott le a lováról.

      Thor megfordult, és észrevette, hogy vagy fél tucat katona készül lecsapni rá. Az egyik felvett egy kardot, és az arca felé suhintott. Thor felemelt pajzzsal kivédte az ütést, a csattanás visszhangzott a fülében. Ekkor azonban másik katona kirúgta Thor pajzsát a kezéből.

      A harmadik támadó rálépett a csuklójára, és a földre szegezte.

      A negyedik támadó előrelépett és felemelte a lándzsáját, hogy Thor mellkasába állíthassa.

      Thor nagy vicsorgást hallott, és Krohn leterítette a katonát, leszorította a földre. De egy katona előrelépett kezében egy bottal, és olyan erősen elkezdte ütni Krohnt, hogy nyüszítve elvágódott, és ernyedten feküdt a hátán.

      Egy másik katona lépett elő, megállt Thor fölött, és felemelte a szigonyát. Fenyegetően nézett le rá, és ezúttal nem volt senki, aki megállíthatta volna. Felkészült, hogy lesújtson Thor arcára. Ahogy ott feküdt, földnek szegezve, tehetetlenül, úgy érezte, most már tényleg eljött a vég.

      Hetedik fejezet

      Gwen Godfrey oldalán térdelt a kis kunyhó fogságában oldalán Illeprával, és már nem bírta tovább. Órákon át a bátyja nyöszörgését hallgatta, figyelte, ahogy Illepra arca egyre komorabbá válik, és egyre biztosabbnak tűnt, hogy testvére meg fog halni. Annyira tehetetlennek érezte magát, hogy csak itt ül. Úgy érezte, tennie kell valamit. Bármit.

      Nem csak Godfrey miatt gyötörte a bűntudat és az aggodalom, hanem Thorért is, még erősebben. Nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy éppen most indul a csatába, amely igazából egy Gareth által állított csapda, és hamarosan meghal. Úgy érezte, valamilyen módon Thoron is segítenie kell. Megbolondul, ha csak itt ül.

      Gwen hirtelen felállt, és átsietett a házon.

      - Hová mész? – kérdezte Illepra, hangja rekedt volt az imák kántálásától.

      Gwen felé fordult.

      - Még visszajövök – válaszolta – Van valami, amit meg kell próbálnom.

      Kinyitotta az ajtót és kisietett. Kint éppen ment le a nap, pislogva szemlélte az elé táruló

      látványt: az égen vörös és lila csíkok kergetőztek, a második nap zöld labdaként ült a horizonton. Akorth és Fulton, becsületükre legyen mondva, még mindig őrt álltak – most felugrottak, és aggodalommal az arcukon néztek a lányra.

      - Túléli? – tudakolta Akorth.

      - Nem tudom – felelte Gwen – Maradjatok itt! Álljatok őrt!

      - És te hová mész? – érdeklődött Fulton.

      Hirtelen támadt egy ötlete, ahogy a vérvörös égre tekintett, úgy érezte, van valami

      varázslatos a levegőben. Egyetlen ember létezik, aki talán segíteni tud neki.

      Argon.

      Ha létezik valaki, akiben Gwen megbízik, aki szereti Thort és mindvégig hű maradt az apjához, valaki, akinek megvan az ereje, hogy valahogy segítsen rajta, az ő.

      - Meg kell keresnem egy különleges valakit – mondta.

      Megfordult és elsietett, át a síkságon, futásnak eredt, próbált visszaemlékezni az Argon

      kunyhójához vezető útra.

      Évek óta, gyerekkora óta nem járt errefelé, de emlékezett, hogy Argon a kietlen, sziklás

      síkságon élt. Csak futott és futott, alig vett levegőt. A terep egyre sivárabb, szelesebb lett, a füvet kavicsok, majd a sziklák váltották fel. Süvített a szél, és ahogy haladt előre, a táj egyre kísértetiesebbé vált; már-már úgy érezte, egy csillag felszínén sétál.

      Végül elérte Argon kunyhóját, kifulladva dörömbölt az ajtón. Sehol sem látott kopogtatót, de

      tudta, hogy itt lakik.

      - Argon! – sikította – Én vagyok az! MacGil lánya! Engedj be! Ez parancs!

      Hiába ütötte az ajtót, az egyetlen válasz a szél süvítése volt.

      Végül könnyekben tört ki, teljesen kimerült, tehetetlenebbnek érezte magát, mint valaha.

      Üresnek érezte magát, mintha már senkihez sem fordulhatna.

      Amikor a nap mélyebbre szállt az égen, és vérvöröse utat nyitott az alkonyatnak, Gwen

      megfordult és elindult visszafelé, le a hegyről. Útközben letörölte könnyeit, és kétségbeesetten próbálta kitalálni, mi legyen a következő lépés.

      - Kérlek, apám – mondta ki fennhangon, csukott szemmel – Adj egy jelet! Mutasd meg, hova menjek! Mondd meg, mit tegyek! Kérlek, ne hagyd, hogy a fiad meghaljon! És azt sem, hogy Thor odavesszen. Ha szeretsz, válaszolj!

      Gwen csendben sétált, hallgatta a szelet, amikor hirtelen bevillant neki valami.

      A tó. A Bánat Tava.

      Természetesen. Ha valaki halálos beteg volt, ehhez a tóhoz mentek imádkozni. Ősi kis tó

      a Vörös Erdő közepén, égig érő fák tornyosulnak körülötte. Szent helynek tartották.

      Köszönöm, apám, hogy válaszoltál, gondolta Gwen.

      Erősebben érezte a jelenlétét, mint eddig bármikor. Szaladni kezdett a Vörös Erdő irányába

      a tó felé, amely majd meghallja a bánatát.

      *

      Gwen a Bánat Tavának partján térdelt, térde a puha vörösfenyő szőnyegen nyugodott, amely gyűrűszerűen vette körbe a vizet. Nézte a csendes tavat, a víz csendesebbnek tűnt, mint valaha, és a felkelő hold tükröződött benne. Ragyogó telihold volt, jóval kerekebb, mint amilyet valaha látott. A második nap nyugovóban volt, a hold kelőben, így egyszerre lehetett látni a naplementét és a holdfényt a Gyűrű felett. A Nap és a Hold egyszerre látszódott a tó tükrében, két ellentétes oldalán, és a lány érezte ennek a napszaknak az emelkedettségét. Ablak egy nap zárása és egy másik kezdete között, és ebben a szent időben, ezen a megszentelt helyen bármi megtörténhet.

      Gwen csak térdepelt, sírt és közben imádkozott mindazért, ami számára értékes. Az elmúlt néhány nap eseményei túl soknak bizonyultak számára, és most mindent kiengedett. Imádkozott a bátyjáért, de még annál is jobban Thorért. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy ezen az éjjelen mindkettejüket elveszítheti, és nem marad neki más, csak Gareth. Elviselhetetlen volt arra gondolni, hogy felrakják egy hajóra, hogy hozzámenjen valami barbárhoz. Úgy érezte, minden összeomlik körülötte, és válaszokra volt szüksége. Sőt, reményre.

      A királyságon belül sokan imádkoztak a Tó Istenéhez, a Fák Istenéhez, a Hegyek Istenéhez vagy a Szél Istenéhez – Gwen azonban sosem hitt ezekben. Thorral együtt azon kevesek közé tartozott, akik a többséggel ellentétben radikális utat követtek: csak egy Istenben hittek, egyetlen lényben, aki az egész univerzumot irányítja. Ehhez az Istenhez imádkozott.

      Kérlek, Istenem, kezdte. Add vissza nekem Thort! Élje túl a csatát! Meneküljön meg a csapdából! Hagyd Godfrey-t életben! És könyörgök, védj meg engem – ne engedd, hogy elvigyenek, és hozzáadjanak egy vademberhez! Bármit megteszek. Csak adj egy jelet! Mutasd meg, mit vársz tőlem!

      Gwen hosszú ideig térdelt, nem hallott semmit