A Becsület Siralma . Морган Райс

a fejét, és vigyorgott.

      - Attól tartok, az áru, amit keresel, már elkelt – mondta – De valóban szép darab volt. Jó az ízlésed. Válassz egy másikat, és engedek az árból.

      Erec tekintete szikrázott a dühtől, és olyan haragot érzett magában, amilyet még sosem.

      - Ki vitte el?

      A férfi mosolygott.

      - Te aztán nagyon ragaszkodsz ahhoz a rabszolgához.

      - Nem rabszolga, hanem a feleségem.

      A férfi megdöbbenve nézett vissza rá – aztán hirtelen hátravetette a fejét, és hahotázni

      kezdett.

      - A feleséged! Hát ez jó. Most már biztos nem, barátom. Ő már valaki más játékszere.

      Ezután elsötétült az arca, gonosz grimasz jelent meg az arcán, és jelzett a csatlósainak, hozzátéve:

      - Most pedig szabaduljatok meg ettől a kis senkitől!

      A két izomagyú ember elindult felé, és olyan gyorsan támadtak rá két oldalról, hogy az

      Erecet is meglepte, előrenyúltak, hogy megragadják a mellkasát.

      Fogalmuk sem volt azonban, kivel állnak szemben. A lovag mindkettőnél gyorsabb volt,

      kitért előlük, megragadta az egyik csuklóját, hátracsavarta, amíg a férfi a hátára nem esett, közben pedig a másik torkába könyökölt. Előrelépett és beleöklözött a földön fekvő légcsövébe, majd előrehajolt és lefejelte a másikat, aki a nyakát szorongatta, őt is leterítve ezzel.

      A két férfi eszméletét vesztve feküdt, Erec átlépett rajtuk, és a fogadóshoz fordult, aki már remegett a székében, és szeme rémülettel telt meg.

      Erec előrenyúlt, megragadta a hajánál fogva, hátrahúzta a fejét, és tőrt szorított a nyakához.

      - Mondd meg, hol van, és talán életben hagylak – acsargott.

      A férfi dadogott.

      - Megmondom, megmondom, de csak az idődet vesztegeted – felelte – Eladtam egy uraságnak. Saját lovagserege és kastélya van. Nagyon befolyásos ember. Még sosem foglalták el a kastélyát. Sőt, külön hadsereg áll a rendelkezésére. Nagyon gazdag – mindig egy sereg zsoldos licitál a nevében. Minden lányt, akit megvesz, meg is tart. Semmi esély rá, hogy kiszabadítsd a lányt. Szóval inkább menj vissza oda, ahonnan jöttél! Ő már elveszett.

      Erec még szorosabban a nyakához nyomta a pengét, egészen addig, amíg ki nem serkent a vére, és fel nem kiáltott.

      - Hol lakik ez a hadúr? – morogta, kezdte elveszíteni a türelmét.

      - A kastélya a város nyugati részében található. Menj át a város nyugati kapuján, és kövesd az utat egészen addig, amíg el nem fogy! Látni fogod a kastélyt. De már mondtam, csak időpocsékolás. Jó pénzt adott a lányért – többet, mint amennyit ér.

      Erec besokallt. Nem várt tovább egy pillanatot sem, hanem átvágta a kereskedő torkát,

      kioltva az életét. Vére mindent beszennyezett, ahogy a férfi lecsúszott a székéből, holtan.

      Erec lenézett a holttestre, az ájult szolgáira és undorodott ettől az egész helytől. El sem hitte, hogy ilyen létezhet.

      Végigment a szobán, és elkezdte elvágni a nők köteleit, a vastag zsinegeket, egyenként

      szabadon engedve őket. Néhányan felugrottak, és az ajtóhoz rohantak. Hamarosan az összes nő szabad lett, és mind az ajtóhoz szaladtak. Páran túlságosan el voltak kábítva ahhoz, hogy felkeljenek, nekik a többiek segítettek.

      - Akárki is vagy – mondta egy nő Erecnek az ajtóban állva – Isten áldjon. Akárhova is mész, az égiek segítsenek utadon!

      Erec-nek jólesett a hála és az áldás; és olyan érzése támadt, akárhová is megy, szüksége lesz

      rá.

      Tizedik fejezet

      Hajnalodott. Napfény áradt be Illepra kunyhójának aprócska ablakain, simogatta Gwendolyn szemhéját, és lassan felébresztette a lányt. Az első nap tompa narancssárga fénye cirógatta, és felébresztette a hajnal csendjében. Pislogott néhányat, először azt sem tudta, hol van. Aztán eszébe ötlött:

      Godfrey.

      Gwen a házikó padlóján aludt el, egy halom szalmán a fiú ágya közelében. Illepra közvetlenül Godfrey mellett feküdt, és mindhármuknak hosszú éjszakája volt. Godfrey egész éjszaka nyöszörgött, dobálta magát, forgolódott, és Illepra szüntelenül a gondját viselte. Gwen ahogy csak tudott, próbált neki segíteni: vizes ruhát hozott, kicsavarta és Godfrey homlokára helyezte őket. Odaadta Illeprának a gyógynövényeket és balzsamokat, amelyeket gyakran kért. Az éjszaka végtelennek tetszett; Godfrey sokszor felkiáltott, és Gwen biztos volt benne, hogy haldoklik. Többször is az apjukat hívta, és ez egy kicsit megnyugtatta Gwent. Érezte az édesapjuk jelenlétét, ahogy közöttük lebeg. Nem tudta, vajon azt akarja-e, hogy a fia éljen – a kapcsolatuk mindig annyira feszültséggel teli volt.

      Gwen azért is éjszakázott itt, mert nem tudta, hova menjen. Nem érezte biztonságosnak, hogy a kastélyba visszatérjen, és egy fedél alatt aludjon a bátyjával; itt biztonságban érezte magát, Illepra gondoskodása mellett, úgy, hogy Akorth és Fulton őrt állnak az ajtónál. Sőt olyan érzése volt, senki sem tudja, hogy hol van, és ez jól is volt így. Ezenkívül az utóbbi néhány napban megkedvelte Godfrey-t, rátalált egy testvérre, akit eddig egyáltalán nem ismert, és fájt arra gondolni, hogy esetleg elveszíti.

      Gwen talpra ugrott, odasietett Godfrey-hoz, a szíve majd kiugrott, azon gondolkodott, vajon életben van-e még. Egy része valamiért úgy gondolta, ha reggel felébred, túlélte, ha nem, akkor vége. Illepra is felállt és odasietett. Valamikor az éjjel ő is elalhatott; Gwen nem is hibáztatta érte.

      Mindketten Godfrey mellett térdeltek, amikor a fény megtöltötte a kunyhót. Gwen megfogta bátyja csuklóját, és kissé megrázta, Illepra pedig a homlokára tette a kezét. Lehunyta a szemét, és sóhajtott – Godfrey szeme hirtelen kipattant. Illepra meglepetten húzta vissza a kezét.

      Gwen is elámult. Nem is számított rá, hogy Godfrey kinyitja a szemét. Megfordult és ránézett.

      - Godfrey?- szólította meg.

      Hunyorgott, becsukta a szemét, majd újra kinyitotta; aztán a legnagyobb megdöbbenésére,

      a könyökére támaszkodott, és rájuk nézett.

      - Hány óra? Hol vagyok?

      Hangja ébernek, egészségesnek tűnt, és Gwen még sosem érezte magát ennyire

      megkönnyebbültnek. Illeprával együtt szélesen elmosolyodott.

      Gwen előrehajolt és megszorongatta testvérét, kapott tőle egy nagy ölelést, aztán újra hátradőlt.

      - Életben vagy! – kiáltott fel.

      - Még jó – mondta – Miért ne lennék? Ő kicsoda? – kérdezte Illepra felé fordulva.

      - A nő, aki megmentette az életed – felelt Gwen.

      - Megmentette az életem?

      Illepra a földet nézte.

      - Csak segítettem egy kicsit – mondta szerényen.

      - Mi történt velem? – faggatózott Godfrey rémülten