A Becsület Siralma . Морган Райс

hogy ki az.

      Megfordult, és látta, hogy ott áll fehér köpönyegben és kámzsában, áttetsző szeme szinte átégeti, mintha egyenesen a lelkébe tekintene. Kezében a botja, a naplemente és a holdfény világítja meg.

      Argon.

      Felállt és szembefordult vele.

      - Kerestelek – szólalt meg – Elmentem a kunyhódhoz. Hallottad, hogy kopogtatok?

      - Mindent hallok – válaszolt titokzatosan.

      A lány szünetet tartott, fürkészte a másik arcát, abból azonban semmit sem tudott kiolvasni.

      - Mondd meg, mit tegyek! – folytatta – Bármit megteszek. Kérlek, ne hagyd, hogy Thor meghaljon! Ezt egyszerűen nem engedheted.

      Gwen előrelépett, és könyörögve megragadta a csuklóját. Ahogy azonban megérintette, hirtelen égető hőség perzselte meg, amely Argon csuklójából áradt. Visszahúzta a kezét, sok volt neki ez az energia.

      Argon felsóhajtott, elfordult tőle, és tett néhány lépést a tó felé. Megállt és a vizet nézte, szeme csillogott a fényben.

      Gwen odament mellé, és némán állt mellette ki tudja, meddig, várta, hogy megszólaljon.

      Nem lehetetlen megváltoztatni a sorsot – kezdett bele – Aki azonban ehhez folyamodik, súlyos árat kell fizetnie. Meg akarsz menteni egy életet. Nemes törekvés. De kettőt nem menthetsz meg. Választanod kell.

      Megfordult, és a szemébe nézett.

      Mit szeretnél inkább: hogy Thor élje túl ezt az éjszakát, vagy a testvéred? Egyiküknek meg kell halnia. Meg van írva.

      Gwent elborzasztotta ez a kérdés.

      Miféle választás ez? – kérdezte – Az egyik megmentésével halálra ítélem a másikat.

      Ez nem igaz – válaszolt – Mindkettejüknek meg kell halnia. Sajnálom. Ez a sorsuk.

      Gwen úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Mindkettőnek meg kell halnia? Ezt elképzelni is szörnyű. Hát lehet ennyire kegyetlen a sors?

      Nem tudok választani – mondta végül remegő hangon – A szerelmem Thor iránt természetesen erősebb. De Godfrey a húsom és vérem. Nem tudom elviselni a gondolatát, hogy egyikük a másik kárára élje túl a ma éjszakát. Nem hiszem, hogy bármelyikük is ezt akarná.

      Akkor mindkettejüknek meg kell halnia – felelt Argon.

      A lányt elöntötte a pánik.

      Várj – kiáltott, ahogy Argon meg akart fordulni.

      Visszafordult és ránézett.

      És mi van velem? – kérdezte – Meghalhatok én helyettük? Lehetséges ez? Túlélhetik mindketten, ha én meghalok?

      Argon hosszú időn át rámeredt, mintha a valódi lényegét akarná kifürkészni.

      A szíved tiszta – mondta – Te vagy a legtisztább szívű az összes MacGil közül. Az apád bölcsen döntött. Igen, jól választott…

      Argon elhallgatott, miközben továbbra is a szemébe nézett. Gwen kényelmetlenül érezte magát, de nem mert félrenézni.

      A választásod, az áldozatod miatt ezen az éjszakán – mondta Argon – a sors meghallgatott. Thor megmenekül ma éjjel. És a testvéred is. Te is élni fogsz. De az életed egy darabkája elvész. Ne feledd, mindennek ára van. Részlegesen meghalsz az ő életükért cserébe.

      Ez meg mit jelent? – kérdezte rémülten.

      Mindennek ára van – válaszolta – Van választásod. Vagy inkább nem fizetnéd meg?

      Gwen megkeményítette magát.

      Megteszek bármit Thorért – felelte – És a családomért.

      Argon keresztülnézett rajta.

      Thorra nagyszerű sors vár – mondta Argon – Ám a sors változhat. A sorsunk a csillagainkban van megírva. De Isten is irányítja. Megváltoztathatja a sorsot. Thornak meg kellett volna halnia ezen az éjen. Csakis miattad éli túl. Te fizeted meg az árát. És ez az ár bizony magas lesz.

      Gwen többet akart megtudni, és Argon felé nyúlt, de a druida hirtelen, egy ragyogó villanás

      kíséretében eltűnt.

      Gwen megpördült, minden irányban keresni kezdte, de már sehol sem volt.

      A lány végül megfordult, és a tavat szemlélte, amely olyan nyugodt volt, mintha semmi sem történt itt ezen az estén. Látta a tükörképét, és olyan távolinak tűnt. Hálával telt meg a szíve, és valamiféle béke szállta meg. Ugyanakkor sajnos félelmet is érzett a saját jövőjét illetően. Bármennyire is igyekezett kiverni a fejéből, nem tudott nem találgatni: vajon milyen árat fog fizetni Thor életéért?

      Nyolcadik fejezet

      Thor a csatatér közepén feküdt, a McCloud katonák által a földhöz szegezve, tehetetlenül. Hallotta a fegyverek csattanásait, a lovak nyerítését és a haldoklók nyöszörgéseit maga körül. A lenyugvó napot és a kelő holdat – telihold, kerekebb, mint amilyet valaha látott – hirtelen eltakarta egy óriási harcos, aki előrébb lépett, felemelte a szigonyát, és lesújtani készült. Thor tudta, hogy ütött az utolsó órája.

      Behunyta a szemét, és felkészült a halálra. Nem érzett félelmet. Csak szomorúságot. Még élni akart; meg akarta tudni, kicsoda, mi a sorsa, és legfőképp akart még egy kis időt Gwennel.

      Érezte, hogy nem igazságos így meghalnia. Nem itt. Nem ilyen módon. Nem ezen a napon. Még nem jött el az ideje. Érezte. Még nem volt kész rá.

      Hirtelen úgy érezte, valami növekszik benne: semmihez sem hasonlítható energia, erő. Az egész teste bizsergett és felforrósodott, ahogy egy új érzet szaladt végig rajta, a talpától kezdve, a lábán át a felsőtestéig, majd ezen keresztül a karján, míg nem az ujjbegyei is valósággal égni, szikrázni kezdtek egy energiától, amelyet alig értett. Saját magát is meglepve vadul felüvöltött, mint egy föld mélyéből felemelkedő sárkány.

      Tíz férfi ereje járja át, ahogy kitört a katonák szorításából, és talpra ugrott. Mielőtt támadója lesújthatott volna a szigonnyal, Thor előrelépett, megragadta a sisakját, lefejelte, kettétörve ezzel az orrát; aztán olyan erősen belerúgott, hogy elrepült, mintha ágyúból lőtték volna ki, és letarolt tíz férfit.

      Thor újult erővel, őrjöngve megragadott egy katonát, a feje fölé emelte, majd bedobta a tömegbe, amitől egy tucat harcos úgy eldőlt, mint a tekebábu. Thor ezután kikapta a láncos buzogányt egy harcos kezéből, újra és újra meglengette feje fölött a három méteres lánccal felszerelt fegyvert, míg nem mindenki ordítani kezdett körülötte, és egy három méter sugarú körön belül mindenkit, több tucat katonát letarolt.

      Thor észrevette, hogy a hatalma tovább nő, és hagyta, hogy átvegye felette az uralmat. Egyre több és több férfi közeledett felé, ő pedig felemelte és feléjük irányította a tenyerét. Döbbenetére bizsergést érzett, majd a tenyeréből jeges köd kezdett áramlani. Támadói hirtelen megálltak, és jégpáncél borította be őket. Dermedten, jégtömbként egy helyben állva maradtak.

      Thor minden irányba elfordította a tenyerét, és az emberek mindenütt megfagytak; úgy nézett ki, mintha jégtömbök csúsztak volna a harcmezőre.

      Thor most a bajtársaihoz fordult, és látta, hogy több katona éppen halálos ütést készül