A magunk szerelme: Versek. Ady Endre

LEHETETLENSÉG ZSOLTÁRJA

Zuboly barátomnak küldöm

      Pokolhintán vad, szédítő körök,

      Tüzes mélységek fönt s alant,

      Zuhanva szállni, szállva zuhanni

      Való alatt és képzelet fölött

      És mindenütt és mindenütt

      És mégis a konok határok

      Kemény tilalom-léce üt,

      Mert várhatatlanokra várok

      S nem várok mást, mint várhatatlant:

      Óh, véres kínok véres kínja ez.

      Hörögve dönget vágyam kapukat,

      Arcomra pirosan bemázolt csontváz

      Tiltó és bolondos ujja mutat.

      S körülöttem csak lehetőség

      S álmodható és lenge álmok

      S nincs Isten, hogy szédítő hintám

      Dohodt rab-útjából kiszálljon

      S vágyam megfogjon valamit,

      Eleddig még megfoghatatlant

      És megöleljen valakit,

      Eleddig megölelhetetlent.

      A tüzes mélység megvakít,

      Agyam fölforr, torkom rekedt

      S bomlott, nehéz alkonyaton

      Átkozott, szent Lehetetlenség,

      Zengem sorvasztó éneked.

      HAJH, ÉLET, HAJH

      Hajh, Élet, hajh,

      Kinek a köntösöd éget,

      Hajh, Élet, hajh,

      Te, aki ismersz, rázol is,

      Kacagj most egyszer egy nagyot:

      Nekem kivánnak

      Csúnya véget.

      Hajh, Élet, hajh,

      Te tudod nálamnál jobban,

      Hajh, Élet, hajh,

      Hogy összeszűrtük a levet.

      S fogtam legvadabb paripád

      S nyargalásztunk

      S ma is dobban.

      Hajh, Élet, hajh,

      Minden út, amerre járunk,

      Hajh, Élet, hajh,

      Én nem akartam feledet:

      Ten-egészedet vívtam én,

      Egész javunkat,

      Egész kárunk.

      Hajh, Élet, hajh,

      Kinek a köntösöd éget,

      Hajh, Élet, hajh,

      Ki szereted vak hívedet,

      Kacagj most egyszer egy nagyot:

      Nekem jósolnak

      Csúnya véget.

      KÖSZÖNTŐ AZ ÉLETRE

Medve Miklósnak küldöm

      Sodridnak hurcás, száz emlékét lökd el,

      Széles mosollyal, csillogóan

      Ballagj, vén folyó,

      Ballagj, életem, csöndes hömpölyöddel.

      Túlszökve harag s bitang hír hinárját

      Éhkeselyűk-lakta hegyekből

      Ért síkra vized

      S örvendezésnek tengerei várják.

      Békült tengerek s világok előtted,

      Békült órák, békült fájdalmak,

      Most már mindenek

      Csodákká nőttek és megszentelődtek.

      Tükrözd a Napot, duzzasszon a hála,

      Mert benned van az Élet immár

      S megbékült szived

      Istennek áldott, terhes szűzleánya.

      Élet, óh Isten pompázó szerelme,

      Kinek nem szabad hátranézni,

      Most már jó leszek,

      Mindig-mindig csak jeleneddel telve.

      Ni, hogy futnak az emlékek riadtan,

      Óh, örömek öröme, szállj meg,

      Verd a szivemet:

      Boldog vagyok, mert élni elhivattam.

      Boldog folyó, nevető tengereknek

      Víg halállal víg várandósa,

      Boldog kis életem:

      Köszöntlek, éllek, áldlak és szeretlek.

      FÖLKELÉSEK ÉS FELEDKEZÉSEK

      Besütése a Tavasz-Napnak,

      Óh, vidám gyermek-ébredések,

      Viz-pacskolón, gyorsan öltözőn,

      Friss szájból kiszabadult ének

      S nekiszaladás iskolának

      Vagy sárga s kék virágú rétnek,

      Egész testű, ficánkoló örömnek.

      Cseresznyézlett kis pajtásnőm szája,

      Óh, Élet igaz hallelujája,

      Óh, vidám testű, én szép volt-magam,

      Dühtelen és kipihent fölkelések,

      Úgy néha-néha visszanézek

      S méreg után nyulok: no, menjünk.

      S azután gyáván ébred bennünk,

      Komiszul, gyáván ébred bennem

      Bénaságos, nagy ön-szerelmem,

      Hogy bármiképp is jobb az Élet,

      Mint az utálatos megszünés

      S hogy bénán is elérni vélek

      Boldogság-képet, szép-hazugat

      S hogy beérem most már kevéssel,

      Fölkelés helyett lefeküvéssel

      S hogy minden, ami bennem támad:

      Gyermeki emlék, bú és imádat,

      Egy nagyon-nagyon nagy bizonyisten,

      Egy nagyon-nagyon nagy kötelesség.

      Egy nagyon-nagyon nagy s víg mulatság,

      Egy gyönyörű kínálás: tessék.

      Élendő vers rímtelenül rímben,

      Ifjuságok, mik visszaadják

      Még vénen is az ifjuságot,

      Sok képzelés és sok ifjuság,

      Jóbnak cseréppel enyhült sebe,

      Óh, vállalt élete de mégis konok,

      Óh, alkuvás és feledkezés,

      Óh, régi-régi szép volt-énmagam,

      Aki nem vagyok, de kit akarok,

      Fölkelések és feledkezések,

      Óh, mindent hitetni tudó Élet.

      A MAGUNK SZERELME

Bizonyos Margitának