Csillagom. Azaria Headly

ezúttal finoman. – Gyere velem, kérlek!

      – Engedj el! – mondtam neki hidegen.

      Egészen közel állt. Két karunk kinyújtva volt közöttünk. Aztán valami megváltozott. Arca hirtelen nagyon komoly lett. Karom, ami eddig közöttünk feszült, most feladta az ellenállást. Nem mertem mondani semmit, mert minden szavam azonnal elárult volna. Beharaptam az alsó ajkam egyik szélét. Gabriel úgy leste a mozdulatot, mint akit hipnotizáltak. Pattanásig feszült közöttünk a levegő. Ha nem az irodája közepén állnánk, hanem tulajdonképpen bárhol máshol az épületen kívül, akkor úgy esnénk egymásnak, mint tinik részegen a bár mosdójában. Mindkettőnk a másik egyetlen apró jelére várt, hogy ez végre meg tudjon történni. Majd Gabriel tekintete elszakadt az ajkaimtól és a szemembe nézett.

      – Vacsora után hazaviszlek és meghálálom – suttogta.

      Más alkalommal az ilyen szöveget kinevetem és elsétálok, de ezt az ő szájából hallani zsigeri vágyfokozóként hatott. Éreztem, ahogy átforrósodok, szinte égetek odalent.

      – Nem fogok lefeküdni veled, sem ma este, sem később. Jegyben jársz, és én nem vagyok a bunkó harmadik.

      Nem tudom, milyen belső erőmből merítettem a mondatot, mert az arcom is úgy égett, mintha már végén járnánk az aktusnak.

      – Te vagy az egyetlen, aki nem él a lehetőséggel – mosolygott kihívóan.

      Keze még mindig a csuklómat fogta, és minden vágyam azon az egy ponton nyüzsgött és zizegett.

      – Pedig napjában biztosan többször is elhagyja a szádat ez a szép mondat – szorítottam össze az ajkaimat mérgesen.

      – Nincs rá szükség, elég egyértelműen a tudtomra hozzák, mit szeretnének. – Most már vigyorgott.

      – Egy öntelt pöcs vagy! – fordultam meg, hogy kisiessek ebből a bűnbarlangból.

      Csakhogy saját kezemnél fogva pillanatok alatt gúzsba kötött, és még mindig a csuklómnál tartva szorosan mögém lépett.

      Szemben álltam az ablakkal és mozdulni sem tudtam. Szabad jobb keze a csípőm oldalára siklott, ujjai a combhajlatomba mélyedtek. Tüdőmből kifutott minden levegő egy mély sóhajjal és becsuktam a szemem, míg csípőm ösztönösen hátrébb csúszott, válaszolva Gabriel mozdulatára. Hátamat kihúztam, és fejem a jobb vállára hanyatlott.

      – Senkinek nem mondtam még igent – suttogta a fülembe, ami így már az ajkához ért.

      – Egy szavadat sem hiszem – préseltem ki a maradék levegőmmel.

      Teste hozzátapadt az enyémhez, éreztem a mellkasába bejutó levegőt. Egyszerre vettük és fújtuk ki, zihálva. Csípője közben válaszolt az enyémnek, és teljesen a fenekemhez szorult. Az ösztöneim saját életre keltek és nekidörgölőztem az ágyékának. Szentséges isten! Ez kőkemény!

      – Látod, nem tudsz nekem hazudni – pislogott rám az ablak üvegén keresztül, miközben keze már szorított a csípőm oldalán.

      Néztem, hogy teste az enyémet körbeölelve áll, miközben nyakamon a finom, puha, vékony bőrön levegővételei megremegtetik a kis pihéket.

      Ilyen nincs. Taylor bármikor benyithat. Az eszem ezt súgta, de nem értettem, mit mond. Keze diktálta a tempót, irányított. Ágyéka kellemesen izgatva simult hozzám. Felszakadt belőlem egy akaratlan nyögés, és most már mindketten lassan mozogva kényeztettük magunkat ruhán keresztül.

      – Mondd, hogy nem ez az egyetlen vágyad, amióta megláttál, és elegedlek!

      Annyira szerettem volna elfutni, menekülni innen, de ehelyett úgy kínáltam fel magam neki, mintha nem lenne holnap. Ajka egy leheletnyit a nyakamhoz ért, mindenhol kirázott a hideg tőle. Alig érezhető puszit adott a vállam tövére. Eddig bírtam. Hátranyúlva megmarkoltam a haját, majd oldalra fordítva a fejem ajkam az övére talált. Először meglepődött, de gyorsan viszonozta a csókot. Belenyögött a számba, bal keze végre elengedte a csuklómat, hogy az arcomhoz érjen vele. Az eddig irányító és tudatos Gabriel testbeszéde megváltozott. Finom és odaadó lett. Ellazult, ellágyult. Ez az igazi Gabirel, aki az üzletember mögé bújik. Istenem, bárcsak ne tetszene ennyire!

      Teljesen elfelejtkeztünk mindenről. A párosodás ösztöne olyan elemi erővel ragadott el mindkettőnket, amilyet még életemben nem éltem át. Minden egyes porcikám sóvárgott, és izgatottan várta a beteljesülést. A türelem és józan ész fogalmak elvesztek a süllyesztőben.

      Megfordultam az ölelésben, miközben saját csípőjére húzva felemelt, és néhányat lépve leültetett az asztalára. A combomat markolta a fenekem tövében, és hangosan nyögött, mikor végre szánk elengedte a másikét. Aztán hirtelen teljesen érintetlenül hagyott, és az asztal lapjára támaszkodva két kezével a combjaim mellett, lihegve nézett lefelé az ölembe és a fejét csóválta. Inge összegyűrődve, félig kihúzva a nadrágból. Ezt én csináltam? Mikor? Végignéztem magamon; én sem voltam jobb állapotban. Szoknyám illetlenül felgyűrődött, hajam összekócolódott, és úgy lihegtem, mintha negyedórát futottam volna a lekésett gyorsvonat után. Feje olyan közel volt a szoknyámhoz, hogy ha mozdulok, ágyékom hozzáér.

      – Mi a… – lihegte teljesen összezavarodva, de nem tudta összeszedni a gondolatait, mert ekkor beszélgetés foszlányai szűrődtek be hozzánk odakintről, a folyosóról.

      Felegyenesedett, a szemembe nézett, és nekem nyüszíteni volt kedvem, annyira kevés hiányzott ahhoz, hogy elélvezzek. Csípőmet alig tudtam mozdulatlanul tartani, és ökölbe szoruló kezem a szoknyám anyagába mart.

      Gabriel összeszorította a száját és pislogott párat, majd felállított, lejjebb húzta a szoknyámat, közben tenyere a combomat simogatta, és csukott szemmel mordult egyet, majd ujjaival rendbe szedte a kusza tincseimet, csak ezután igazította meg az ingét. Közben újra úgy nézett a szemembe, mintha tőlem várná a választ. A kulcsot a rejtvény megfejtéséhez. Szemöldöke gondolkodón összehúzva nézett le rám értetlenül. Megfejtést nem adhattam neki, csak a zavaromat és a színtiszta vágyakozást. Tekintete lesiklott az ajkaimra, és egy újabb másodperc választott el minket attól, hogy újra csók legyen a vége, de ő még időben észbe kapott és gyors, de nem kapkodó léptekkel a székéhez ment és leült, hogy eltakarja a még most is dudorodó izgalmát. Amit – így elnézve – még egy ideig biztosan fájlal majd.

      Épp csak annyi időm volt, hogy elszakítottam a tekintetem az övétől, amikor kinyílt az ajtó. Elfordultam a bejárattól, hogy rendezni tudjam a légzésem, oda sem nézve, ki lépett be rajta. Nem volt rá szükség, azonnal ki lehetett találni.

      – Gabriel, hívtalak vagy ezerszer, hogy akkor most mi a lesz a ma estével? – hallottam az egyébként nagyon vonzó, mély női hangot a küszöbről.

      – Szia, Alice – mondta Gabriel furcsán rekedten, és szemem sarkából még láttam, hogy csukott szemmel kezén támasztja a homlokát.

      Ő is próbál lenyugodni. Tudom, mit érez most. Engem a nő észre sem vett, ahogy pakoltam a tárgyalóasztalon. Nem tudom, egyébként szokása-e így rátörni Gabrielre, vagy csak bármit megtehet alapon le sem szarja, hogy éppen megbeszélés van-e.

      Fogtam magam és kislisszoltam a nyitott ajtón. Egyenesen Taylorba ütköztem, aki tiszta ideg volt: gondolom, Alice-t kísérte idáig.

      – Próbáltam húzni az időt – mondta komoly arccal engem nézve. Szinte aggódónak tűnt.

      – Már végeztünk – mondtam gyanakvón.

      – Nem úgy nézett ki – vigyorgott minden rosszallás nélkül.

      Ijedten