Verseim. Péli Gábor

minden rímnek,

      Csak egyszer lesz kerek és egész,

      Mennyit ér ez a földi lét?

      És elkészül az utolsó festmény,

      Szemed már odaátra néz,

      El tudsz-e számolni lelkeddel,

      Vagy csak karcolsz az ecsettel?

      Senki sem ismeri a filmed végét,

      Csak egy popcorn, amit kérnél,

      Széles vásznon tekinted életed,

      Lehunyt szemmel várod végzeted.

      Utolsó játék: ki nevet a végén?

      Dobd a kockát, játssz és lépj,

      S egyszer minden véget ér.

      Te csak játssz, amíg itt élsz.

      Az a pillanat

      Ha behunyom a szemem,

      Én tisztán emlékszem

      Arra a pillanatra,

      Mely a jelenből kiragadt.

      Akkor és ott megszűnt a világ,

      Nem érdekelt, ha bármi fájt,

      Nem hallottam, nem láttam,

      Csak éreztem: a kör bezárva.

      Mintha órák lettek volna,

      A mutató oly lassan haladt,

      Pedig csak egy pillanat volt,

      Amit az élet belém kódolt.

      Valahol egy távoli álomban,

      Ott, ahol a lélek szabad,

      Nincsenek rajta láncok,

      A boldogságot kiáltom.

      Nem számít a holnap

      A vonat ablakán arcképed,

      Múltból táplálkozó emlékek,

      És már képes vagyok elhinni,

      A jövő felé szabadon szállni.

      Nem tudni, mennyi idő juthat,

      Vajon mit hozhat a holnap,

      Mindig csak a jelen, csak a most,

      Felettünk csak a csillagok.

      A hosszú utamra sok erőt,

      A pillanatokban több időt,

      Nincs sok, csak ennyi a kérés,

      S akkor mindig kék az ég.

      Apró dobbanás szívemben,

      Mosolyom szélnek eresztem,

      Az érzés újra és újra hazatér,

      Nem számít, a holnap mennyit ér.