Őrült nyomozó. Vicces nyomozó. StaVl Zosimov Premudroslovsky

nem villog. – Bemutatta Idot, és távozása után a gazembert.

      – Szarvasmarha! – Az öregasszony a vállára csapott a gyerek tenyerével, és felkapta a száját, és megszakította a dugót a palackból. Nyuhnula. “Bor..” elmosolyodott, és egy szomorúan beszívta a tartalmat. Nyelt és morgott. -Kryaaaa! cool.

      – Nos, mi van? – kérdezte a varangy, nyálát nyelve.

      – Rendben. Valami már kezdett játszani a fejemben.

      – Igen, szar. – felelte Idot sóhajtva, miután elfogyasztotta a palackját.

      – Igen, a pokolból tudja. De öreg?! – mondta, miközben körülnézett már üres üvegén, varangy.

      – És tegyünk még egyet.. – javasolta a vidám nagymama. – A tatárok nem élnek pár nélkül.

      – Szóval csak három van hátra. – Idot felháborodott. – Mit adunk át?

      – Figyelj, mi?! Igyál, igyál ilyet, királyi módon. Ha egyszer élünk. És a palackok már antik. Üres vagy tele. A palackok értékelik, nem pedig a bor.

      És megitték a másik három poharat. Ültek egy fatörzsön és meggyújtottak egy cigarettát: Idot – Marlboro, Varangy – Belomor és régi időben Clavka nagyanyja – kecskecomb. Így távoztak, anélkül, hogy befejezték volna a dohányzást, ültek…

      APULAZ 4

      – Ahhhh!! Ahhh!!! – hallotta az udvarról.

      – Mi ez? – kiugrott az ágyból, Ottila, magát kérdezi. Az elméje még mindig álomban volt, lassan esett a párnára, és azonnal horkolt.

      – Ahhhh!!! – Blop ismét felugrott, és fejjel lefelé esett az ágyról. – ó, átkozottul. – Megragadta a homlokát a tenyerével. – Mit kiabálsz, bolond?

      Sápadt Isolda Fifovna szétszórt szemmel lépett be a szobába, és mindkét kezével eltakarta szája tátongását.

      – Aa, aa. – csattant fel és az ujjával az ajtó felé mutatott.

      – Mi más? – kérdezte Klop a földön ülve.

      – Ott, a pajtában…

      – Mi az a pajtában? beszélj tisztábban…

      – Van egy halott macska…

      – Milyen macskát? – kérdezte újra Ottila, megdörzsölve a duzzadt homlokát. – miről beszélsz?

      – Múmia! – Szétterítette a szemét a hangja padlójára – mondta.

      – Most lássuk. – Ottila felállt, és mezítláb ment az alsónadrágban a pajta felé.

      Tegnap késő este visszatért, amikor mindenki aludt, ezért nem kérdezett a foglyok trükköiről. Zhinka követte őt.

      A pajta zsúfoltnak tűnt. Az összes helytelenül szétszórt változatlan maradt. Odnoglazovics oszteroid a szemetes közepén ült: nyugdíjas, munkaügyi veterán, hatodik osztályú szarvasmarha, az űrhajóslás napján született. Klawka nagymama férje, pontosabban Claudius Aldarovna von Schluchenberg, a báró lánya, Lenin illegitim fia. Azt mondta mindenkinek.

      – Mit keresel itt? – kérdezte Ottil, egy disztrófiában szenvedő idős ember.

      – ülök. – Nagyapa nyugodtan válaszolt és meghúzta a telefont.

      – Látom, hogy nem dolgozik.

      – És mit kérdezel akkor?

      – Hogy kerültél ide? – adta hozzá Isolda basszus.

      – Menj, kitalálom. – mondta Bedbug a feleségének és nagyapjához fordult. – Válasz.

      – A falon lévő lyukon keresztül az oszteroid bólintott.

      Ottila végigmentette a szemetet egy fal lyukába, és látta, hogy egy tehén hátul felemelte a farkát. Felnézett rá, és rémült lett: a házak teteje látható volt.

      – Van egy utca vagy valami? – kérdezte a nagyapja.

      – Hé, természetesen.

      – És hol van az összes szarvasmarhám? – Az első dolog, amelyre Klopu jutott eszébe, aki oldalirányú látással és fülérzékszervi szőrszálakkal nézett a pajta körül belülről. – Igen, vegye le a seggét – kiáltotta fel és lehúzta a tehén farkát. Bosszúban öntött neki egy patakot, mint egy tűzoltó tömlőből, száz atmoszféra nyomással. Ottila két méterrel hátra repült a nyomástól, és a köldök belemerült a sertéstrágyába. Isolda tehetetlenséggel rohant hozzá, és göndör lehajtotta a fejét a csodálatos mellkasához. És bele akarta venni…

      – Fu! – Sóhajtva visszahúzta a fejét a szarba, és oldalirányú látással figyelte, ahogy a lyukból öntött machi nyomása elhalványul: “Muuuu!!!” – morgott a tehén, dartanula és visszahúzta a farkát a bzykről. és más rovarok.

      – Hol van a kulcs? – kérdezte a nagyapja, és füst gyűrűt bocsátott ki.

      – Mi a kulcs? – válaszolt héber Bedbugra, felkelve a trágyából.

      – A feleségem, akit rabszolgaságnak ítéltek!!! – ordította az oszteroid, és kezével térdre támaszkodva felállt. Arca halálát fejezte ki.

      – Isolda!!

      – Mi, drágám?

      – Hol láttad a macskát?

      – Itt a lyuk. Kilépett innen, és költözött? – Isold színére esett. – Átverni akartam, és megnéztem múmiává és ezzel a nagyapával-babaival.

      – Hol van a feleségem, fasiszta? – aggódik Osteroid.

      Hol vannak ezek a migráns munkavállalók? – kérdezte Klop feleség.

      – Nem tudom? – vállat vont Isolde. – Tegnap este itt hármasban ültek.

      – És akkor? – Ottila felállt. – És te – ülj le, most kitaláljuk.

      – És akkor lefeküdtem.

      – Hová mentek? A kettő rendben, de a varangy?! Letartóztatással büntették kényszermunkával. Menekültek. Menekülés!!! Hívja sürgősen az Intsefalata-t. Van egy menekülés.

      – És hol van a feleségem? – mondta nagyapja remegő hangon.

      – Nem jött gyakorolni kényszermunkát. Ugyanaz fog ülni … – dühös volt a Bedbug.

      – Főnök!!! Apchi, mondta az Intsephalopath, és egy lyukba jelent meg az utca oldalán.

      – Ó, már itt vagy? – Mit kiabálsz? – kiugrott Bedbug. – Gyors, dicséret.

      – Blablabla, apchi, mecénás, itt vagy? Azt hittem, hogy a házban vagy, ezért kiabáltam.

      – Miért?

      – Szóval, apchi, hoztam…

      – Kinek?

      – Vegyész, apchi – válaszolta Intsephalopath, és bögre helyett vörös hajú nő jelent meg a lyukban, pattanásokkal és angolnákkal borítva, egy falusi ferde, kék-vörös szemű orrával, és azonnal Arutunov arcára vált.

      – Nos, hogyan? – kérdezte a tizedes.

      – Mit, hogyan? – Otila savanyúan megdermedt. – Ön felajánlja nekem? Házas vagyok, kérlek…

      – Nem,