A férfi és a nő. Mikula László

      A hatnapos teremtéstörténet az ember teremtéséről és küldetéséről is beszél, amelyet a hatodik nap összefüggésében ír le (Ter. 1,26-30) Az ember, mint utolsó a teremtmények körében, arra utal, hogy a teremtett rend csúcsán áll, és érte van minden. Az ember teremtését a szerző a képszerűség mellőzésével írja le, csupán a teremtés tényét közli, és semmit sem mond a teremtés mikéntjéről. A Papi szerző ismerte a jahvista hagyomány ősibb elbeszélését az első ember és asszony teremtéséről (Ter. 2), mégsem tartotta az ember teremtése leírásának ezt a módját magára nézve kötelező mércének. Mindebből kitűnik, hogy a bibliai hagyományban a világ és az emberiség kezdeteiről nem egyetlen, kizárólagosan mértéktartónak tekintett elképzelés létezett, hanem a különböző hagyományok különböző formában írták le azt.

      A bibliaiszerzőt az emberrel kapcsolatban a következő kérdések foglalkoztatják a hatnapos teremtéstörténetben: honnan az ember, honnan az ember kétneműsége, a nemek eredete; milyen az ember helyzete a világban, milyen a világhoz való viszonya, mi a feladata a világban.

      A bibliai szerző a feltett kérdésekre a következő válaszokat adja meg:

      Az ember Isten teremtő akaratából lépett a világba, de hogy miként, azt nem részletezi; az ember méltóságát istenképessége határozza meg. Az ember kétneműsége Isten teremtő akaratából ered. A két nem ugyanazon istenképesség birtokosa, a világ feletti uralomra szóló megbízatás mindkét nemhez szóló, emberi méltóságukban egyenlők; a kétneműség és mindaz, ami abból következik, az Istentől származik és ennek az életterületnek az ura és parancsolója; az ember világot uralma alá hajtó hatalma és megbízatása Istentől kapott feladat.

      Az ember méltóságát istenképessége határozza meg. Az ember-képmás mivoltát két kifejezés jelöli: képünkre (celem), jelentése: a valódi képmás, és hasonlatosságunkra (d’mut), jelentése: az elvont hasonlóság, a kinézés. A két kifejezés együtt azt jelenti, hogy a képmásnak hasonlónak kell lennie ahhoz a valósághoz, amelyet a képmás ábrázol. Az emberre nézve ez azt jelenti, hogy az embernek hasonlónak kell lennie Istenhez, aki őt alkotta. Az istenképi mivoltban az emberi méltóság jelenik meg, amely őt megkülönbözteti minden más teremtménytől.

      Az isteni döntés meghatározza azt is, hogy mi az istenképesség tartalma: (Ter. 1,26). Az ember uralomra van hivatva, a külső természet pedig érte van. Az ember Istent képviseli a világban, Isten uralmát gyakorolja a teremtett világban. Ezáltal Isten képmása és a teremtett világ fölé emelkedik, nem tartozik a világnak és a benne lévő teremtményeknek.”

      A Bibliában „A világ teremtése” fejezet számomra az egyik legérdekesebb rész. Ennek oka az a logikai gondolatmenetem, amelyeket az előzőekben már megfogalmaztam:

      1 A Földi világ őstörténete azoknak az embereknek a véleménye, akik 2500 éve éltek.

      2 Gondolkodásukban nem tudtak elszakadni az akkori kor már kialakult szokásaitól, törvényszerűségeitől, ismereteitől.

      3 Az általuk leírtak tükrözik természettudományi ismereteiket. Az lehet, hogy a természettudományi ismereteik szerények voltak, de azt, hogy az emberi szaporodást ismerték, azt nem tagadhatják le, és nem kényszeríthetik magukat az ettől eltérő folyamatok elfogadásához.

      4 Mivel sok dologra nem tudták a választ, ezért hiedelmet teremtettek, amely a hiedelmeket elfogadó emberek gondolatvilágát béklyóba zárta.

      Nézzünk sorba néhány megállapítást:

      1. „26 Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlót.”

      Ebben a kijelentésben számomra nem az az érdekes, hogy az ember hogyan néz ki és kire hasonlít, hanem az, hogy az akkori kor embere úgy gondolta, hogy Isten, azaz a Teremtő ugyanúgy nézett ki, mint ő. Nézzük meg, vajon mit is jelenthet a „képmásunkra” szó! Az biztos, hogy nem a külsőt jelenti! Miért? Mert az ember áll a férfiból és a nőből. Most kire hasonlít? A férfire vagy a nőre? Gondolom, az akkori kor embere is nagyon jól tudta, hogy mi a különbség a férfi és a nő között, főleg biológiailag vagy gondolkodásban. Arról nem is beszélve, hogy a Földi ember kinézetre, bőrszínre, alkatra stb. mennyire különböző…

      Tehát visszatérve a „képmásunkra” szó jelentésére: azt jelentheti, hogy a Teremtő olyan adottságokkal rendelkezik, mint az ember. Ez pedig nevetséges, mert akkor ki teremtett kit? Inkább arra lehetne következtetni, hogy a Teremtőnek az akarata, amely a környezet megváltoztatására irányul, azaz a tudást kapta meg az ember. Ez a tudás-átadás a mai napig tart, ha kimazsolázzuk a történelemből azokat az embereket, népcsoportokat stb., akik az adott kor tudásától sokkal többre voltak képesek, vagy „talentumoknak” hívták őket. Vajon miért?

      2. „28 Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok az uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

      Szómagyarázat: „megáldani”: az isteni erő és ajándék továbbadása.

      Ez a Bibliai kinyilatkozás illuzórikus, és magában foglalja azt a kíméletlenséget, amellyel a ma embere viszonyul az őt körülvevő természethez. Természetesen tudjuk, hogy ez a megállapítás az akkori kor emberének az óhaja, és nem a Teremtő akarata volt, így ezen keresztül felhatalmazva érzi magát a természet leigázására. Sajnos itt a „természet” szó alatt nemcsak a környezetünkben végbevitt pusztításra gondolok, hanem az ember ember elleni küzdelemében, a hiedelem égisze alatt véghez vitt pusztításra is. E tekintetben a hiedelem elmarasztalható!

      Szót érdemel az a bibliai kinyilatkozás is: „Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.”

      Mit is jelenthet valójában az „uralkodjatok” kifejezés? Nem mást, mint a Földi élelmiszerlánc működésének mechanizmusát. Ennek az utasításnak a tartalma több társadalomban, így Magyarországon, is teljes mértékben deformálódott. Miért? Gondoljunk bele, hogy az ember több állatot, főleg azok közül, amelyek közel kerültek az otthonához, vagy mesterséges beavatkozások révén csak úgy életképesek, ha az ember gondoskodik róluk, teljesen más megítélés alá von, mint a többi állatot. Mire gondolok? Vegyük a kutyákat és a macskákat. Törvényi hátteret teremtettek annak az agyament elképzelésnek, hogy ezek az állatok szinte azonos jogi hátteret kaphattak, mint az emberek. A velük kapcsolatos, a Biblia szerinti elvárás, hogy „uralkodjatok felettük”, teljesen eltűnt.

      3. „Ezáltal Isten képmása és a teremtett világ fölé emelkedik, nem tartozik a világnak és a benne lévő teremtményeknek.”

      Amellett, hogy nyelvtanilag ez a mondat értelmetlen, mert egy képmás hogy tud a Világ fölé emelkedni, a mondat második része pedig egy nagyon elhibázott állítás! Isten miért nem tartozik a Világnak és a benne lévő teremtményeknek? Ha ez igaz, akkor hogyan állja meg a helyét az a korábbi állítás, hogy a megteremtett ember a Teremtő hasonmására jött létre? Ebből adódóan a megteremtett ember szintén nem tartozik a világnak és a benne lévő teremtményeknek? Rendkívül elítélendőnek tartom ezt a kinyilatkozást, amelynek következménye a 2000 éve tartó természet- és népirtások, amelyek a hiedelem égisze alatt pusztították a környezetet és az embereket.

1.4 „Az ember teremtése (Ter. 2,4b-25: J)

      …7 Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.”

      Itt találkozunk