Válaszút előtt. Bujtor Dorina

ha elrontom?

      Na jó, ezt most fejezd be, Zoé. Minden a legszuperebb lesz, végig fogod csinálni.

      Lássuk csak: biztos nem lehet annyira nehéz, ez csak egy húsfeldolgozó. Igaza volt Olivernek, amikor azt mondta: ehhez gyomor kell. Hát igen, a reggelizések mostanság kimaradnak és ez a szag igazán gyomorforgató, de tudom, mi a célom és megmutatom anyunak, hogy sokkal több bennem a kurázsi, mint ahogyan azt hiszi. Sok és nehéz, de megéri. Igazából a nyár mindig olyan hamar eltelik. Pikk-pakk csak úgy röpködnek a hetek!

      És egy napon a műszakvezetőnk, Robert odalépett hozzám:

      – Zoé, te holnap egy másik részlegen leszel: szedd össze minden erőd és gusztusod, mert

      holnap kemény nap vár rád.

      –Oké, de mégis hol leszek?

      –Holnap reggel jelentkezz be nálam és elvezetlek a holnapi munkarészlegedre.

      – Rendben, úgy lesz… Köszönöm.

      Jaj, mi lehet a baj? Biztosan valamit rosszul csináltam, azért kapok most másik munkakört. Lehet, csak megint túlizgulom a dolgot. Majd kiderül, de én már megint előre túráztatom magam.

      Hosszú nap volt ez; épp ideje pihenni. Az otthon illata, anyukám rizses lecsója feledteti velem a nap borzalmait. A tökéletes fürdés után, ahogyan érzem, hogy lemosom magamról a nap koszos fáradalmait, egyre megkönnyebbültebb vagyok. A kedvenc sorozatom és a nap zárása képpen egy finom jégkrémet majszolok el. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem mindig lecsöppen a pólómra.

      Óvatosan kortyolom a kávém a konyhaasztalnál, lassacskán magamhoz térek. A melóhelyen már javában be vagyok öltözve…

      Oké, akkor most felkutatom Robertet. Nagyon keresnem sem kellett, hisz velem szemben jött a folyosón:

      – Szia, Zoé. Kicsit fáradtnak tűnsz.

      – Jó reggelt! Igen, az is vagyok!

      – Gyere velem.

      Némán követem, egy sötét alagsorba megyünk, egyre csak erősödik az az elviselhetetlen szag, és megpillantom, hogy mi történik itt. Most már azt is tudom, mi az, amitől kihagyom a finomabbnál finomabb reggeliket, hát ez valóban gyomorforgató látvány.

      Szegény élőlények egykoron vidáman csipegettek; most lábuknál fogva lógnak lefelé élettelenül, csőrükről lassan lecsöppen a vér, mely szaga még elborzasztóbb.

      – Zoé. Állj be ide, kérlek. A feladatod a következő: szalagon sorban érkezik az áru. A te felelősséged, hogy minden egyes áruból kikerüljön az összes belső szerv. Menni fog?

      Te jóságos isten! Mindjárt összeesek, hát ez undorító. Minden csupa vér és ürülék; belső szervek mindenütt.

      – Persze, azt hiszem. Nem gond, ha véletlenül ide. – és már öklendeztem is.

      – Oké, sok sikert! Nyugodj meg, csak ma kell itt lenned.

      Huhh, már levert a víz, hogy még ebben a hátralévő időben itt kell maradnom, de szerencsére csak egy nap. Csak egy nap a rosszból és vége lesz.

      Szünetre menet teljesen le vagyok fehéredve, nem is merek a ruhámra nézni. A szagomról nem is beszélve: azt hiszem, a zuhany alá belépve egy órán át suvickolom majd magam.

      Fujj.fujj…fujj… Remélem, ez a szag nem marad rajtam. Már csak az hiányozna.

      Csak ez jár a fejemben. Nincs már sok hátra: lassan megkapom életem első fizetését. Már csak néhány nap és vége, holnap pedig végre a megszokott kis részlegemen tengethetem el hátralévő munkásmivoltom legelső fázisát. Így végiggondolva ez elég merész kezdés volt első nyári munkának, de legalább megtudtam ezt is; milyen rossz és nehéz. Már középiskolásként a bőrömön tapasztalhattam azt, hogy tényleg sokkal jobb tanulni, és nem csak azért sulykolják szüleink és nagyszüleink ezt, hogy mondhassanak bármit, hanem azért, mert ez gyerekek kőkeményen a valóvilág. Utolsó óra, utolsó nap: dagad a mellkasom. végigcsináltam Igen, és nem kellett senki segítsége. Tudtam, hogy eljön ez a nap, és már azt is tudom, mire költöm el az összes pénzem.

      Juhú! Annyira vagánynak érzem magam! Azt kell, hogy mondjam: nem gondoltam volna, hogy végig tudom csinálni, de büszke vagyok magamra. Bizonyítottam magamnak és a családomnak is, hogy igenis komolyabb elvárásaim vannak magam feléelképzelésükkel ellentétben. A legfontosabb az, hogy nem hallgattam senkire, csak a kis belső hangra, ami azt diktálta: van kitartás. A munka gyümölcse pedig ezután érik majd be. Kíváncsivá és felemelővé tesz a gondolat, amikor egy olyan tárgyat vehetek birtokba, amelyről tudom, hogy minden fillérjét én kapartam össze.

      Mondhatnám úgy is, hogy húst vagdostam érte, vagy éppen vérben ázva zsigereltem érte, de büszke vagyok. Mennyi korán kelés, alázat és csendben maradás. Mérhetetlen önbizalomdózis a lelkemnek és boldogság a szívemnek, hogy nem vallottam kudarcot. Néhány nap és újra találkozom az osztálytársaimmal. Kíváncsi leszek. Ők mivel töltötték el a nyarukat? Biztosan ők is dolgoztak. Jó lesz újra látni őket.

      III. Fejezet

      Készülődök: a hajam simítom a tükör előtt. Ana lassan érkezik: megbeszéltük, hogy együtt megyünk az évnyitónkra. Boldogan ugrunk egymás nyakába, végre újra láthatjuk egymást. Elrepül az idő, ahogy a forró vénasszonyok nyarában tekerjük a bringát a suli felé és közben a nyári kalandokon mélázunk. Megpillantjuk az osztályunk többi tagját is. Mintha többen lennénk, néhány ismeretlen arc. Egy mégis nagyon ismerős közülük! Igen, ő az a kékeszöld szempár kedves mosollyal az arcán, amikor meglátta a majonézzel kikent fejemet a büfében.

      Lazán felgyűrte az inge ujját. Hosszú sötétebb farmerban volt és egy fehér Dorko-t viselt. Jesszuska, mit kereshet ő itt?

      – Ana, ki ez a magas, kedves arcú srác?

      – Ő Mark, általánosban az osztálytársam volt.

      – Na nee, ugye te most szórakozol velem?

      – Tán csak nem tetszik neked Zoé?

      – Hát… hát nem tudom, nagyon kedvesnek tűnik, de olyan elérhetetlen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik nekem.

      – Gyere, bemutatlak neki!

      – Nem-nem-nem, nem kell, isten ments! Elvégre ő az új fiú az osztályban. Majd ő odajön, ha szeretne. Van tartásom azért.

      Természetesen hamar rajongói táborra tett szert: oda voltak érte a csajok, a srácokkal nagyon jól kijött, és én pff… Én ezt mind végignéztem az osztályterem leghátsó padjából. Sosem szólt hozzám, rám sem nézett, sőt szerintem észre sem vett. Azt hiszem, ezt erősen túlkombináltam már megint. Lassan szalagavató és nem tudom eldönteni, hogy akarok-e egyáltalán táncolni vagy sem, hiszen még párom sincs. A népszerű csajoknak már mind megvan a párjuk, szerintem én erről leteszek. Csengetés után tesi óra lesz, odaszólok Ananak, hogy átvonulunk-e együtt:

      – Megyünk együtt tesire?

      – Persze Zoé, akkor csengetés után átszaladunk.

      Kicsengettek, magunkhoz vesszük a kis sátorfánk és megindulunk a sportcsarnokba. Félve ugyan, de felteszem a kérdést:

      – Ana, neked már van párod a keringőre?

      – Igen. Jack tegnap délután felkért.

      – Te szerencsés vagy, nekem még mindig nincs párom. – Nem ragozom túl, feladom.

      Lassan már megérkezik a tesi tanárnő, Susan egy fiatal hölggyel az oldalán,