Interjúk A „rövid” 20. Századból. Marco Lupis

már sok éve léteznek nemzetközi egyezmények, de még soha nem volt olyan per vagy bíróság, amely az emberi jogok megsértése miatt hozott volna ítéletet vagy szabott volna ki büntetést. Az apámat kísérleti nyúlként használják!

      Milyen az édesapja egészségi állapota?

      Ne feledje, hogy nyolcvanhárom éves, és nemrég esett át egy komoly műtéten. Lassan gyógyul, de cukorbeteg, és napi szintű kezelésre és felügyeletre van szüksége.

      Féltené az egészségét, abban az esetben, ha kiadják?

      Igen, ez nagyon visszavetheti őt. És különösen aggódom édesanyám egészségéért. Nincs olyan állapotban, hogy képes legyen követni az ügy legfeszültebb pillanatait. Amikor meghallotta a Lordok Háza ítéletét a tévében, rosszul lett, és az orvosok csak több injekcióval tudták levinni a vérnyomását.

      Úgy érzi, cserbenhagyta önöket az angol igazságszolgáltatás?

      Nem, mert szerintem nem az angolok összességéről van szó. Inkább az Egyesült Királyságban jelenleg hatalmon lévőkről van szó. És mint tudjuk, ők baloldaliak.

      Gondolja, hogy Angliában vannak olyanok, akik szimpatizálnak az ügyükkel?

      Sok angol áll mögöttünk. Erre akkor jöttem rá, amikor nemrég ott jártam. Sokan odajöttek hozzám, hogy kifejezzék szolidaritásukat. Holott nem áll érdekükben, mert apám ügye rengeteg pénzébe kerül a brit adófizetőknek.

      Ön szerint Frei elnök elég határozottan lépett fel?

      Szerintem lehetett volna egy kicsit határozottabb, de éppen eleget tett, és ezt köszönöm neki. Mindenképpen szerettem volna, ha gondoskodik arról, hogy a nemzetközi közösség a megérdemelt tisztelettel kezelje hazánkat. Elfogadhatatlan, hogy egy volt államfőt, szenátort és főparancsnokot külföldön tartanak fogva.

      Hogyan fog ünnepelni, ha édesapja visszatér Chilébe?

      A családdal. Az lesz a legnagyobb ünnep, ha hazajön.

      Hazatérése után azonnal visszatér a szenátusba, vagy – ahogy páran javasolják – kivárja, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, és előbb eltölt egy kis időt számos háza valamelyikében, például Bucalemuban, El Melocotónban vagy Iquique-ben?

      Nézze, őszintén szólva nem tudom, hogy itt az emberek miért izgatják fel magukat ennyire. Az édesapám a legkevésbé sem akar problémát okozni. Nem akar ártani, sem megosztani a chilei társadalmat. Csak azt akarja, hogy Chile végre képes legyen tartós békét és nemzeti megbékélést teremteni, hogy tovább haladhasson a gazdasági növekedés nehéz útján. Ezért ha úgy gondolja, hogy azzal segíthet, akkor nem biztos, hogy azonnal visszatér a szenátusba.

      Beszélt már vele erről?

      Nem, ezt csak én gondolom. Nekem csak azt mondogatja újra és újra, hogy eltökélten szeretne visszajönni anélkül, hogy bármilyen problémát okozna. Apám az egységet akarja szolgálni, nem a megosztottságot.

      Gondolja, hogy az apja készen áll arra, hogy átadja magát a chilei hatóságoknak?

      Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy szívesen válaszol minden felmerülő kérdésre. Ez nem jelenti azt, hogy bűnösnek érzi magát; tudja, hogy nem bűnös. De – mint mondtam – mindig is nagy tisztelettel viseltetett a chilei igazságszolgáltatási rendszer iránt.

      Egyetért bátyja, Marco Antonio azon állításával, miszerint apja kormányzása idején történt hatalommal való visszaélés?

      A bátyám és én néha másképp fogalmazunk, de én mindig is fenntartottam, hogy időnként voltak visszaélések. Ne feledje azonban, hogy ez Chile viharos történelmének egy borzasztóan nehéz időszaka volt – totális háború, a két oldal közötti földalatti harc. Ezért mindkét fél időnként túllőtt a célon.

      Gondolja, hogy az apjának bocsánatot kellene kérnie?

      Apám nem érzi magát bűnösnek. Ha ártatlannak érzi magát, akkor miért kérne bocsánatot?

      Egyetért Fernando Rojas Vender tábornok nemrégiben tett kijelentésével, miszerint Chilében a hangulat kezd hasonlítani az akkorira, amikor a Népi Egység szövetsége volt hivatalban?

      Rojas tábornok csak azt mondta, ami van. Az ország darabokra szakad, és fennáll a veszélye, hogy fejest ugrik egy bizonytalan és tragikus jövőbe.

      Mit a véleménye arról, ahogy a fegyveres erők viszonyulnak az apja fogva tartásához? Állítólag viszket az ujjuk a ravaszon.

      Ha én katona lennék, és a hazám korábbi főparancsnokát külföldön letartóztatnák, én is fel lennék háborodva. A hazám szuverenitása elleni támadásnak és a hadsereg iránti tisztelet hiányának tekinteném. Igazából azt gondolom, hogy a hadsereg eddig figyelemre méltó önmérsékletet tanúsított. Nem biztos, hogy én is ezt tettem volna a helyükben.

      Akkor mit vár a hadseregtől?

      Nem várok semmit. Csak azt, hogy hallgassanak a lelkiismeretükre.

      8

      Mireya García

      Nincs bocsánat

      A Nemzeti Biztonsági Tanács rendkívüli ülése közben, amelyet Frei elnök hívott össze a Palacio de La Moneda épületében, egy új hír tovább fokozta Chilében a feszültséget, amely a londoni Pinochet-ítélet miatt már amúgy is nagy volt: újabb, a katonai diktatúra idejéből származó, illegális fogolytábort fedeztek fel Monsignor González kijelentése nyomán. Ő Punta Arenas püspöke, ahol a több száz elhurcolt földi maradványait már azonosították.

      A fogolytábor Chile legészakibb részén, Aricától mintegy száztíz kilométerre, egy sivatagos vidéken helyezkedett el. A létezését már régóta sejtették. Kiderült, hogy a helyi törvényszék titokban már hetek óta nyomoz a tábor ügyében. Annak ellenére, hogy a helyi bíró, Juan Cristóbal Mera részéről titkolózás övezte az ügyet, a helyi kormányzó, Fernando Nuñez szavaiból kiderült, hogy a tömegsírok a tengerparton, Camarones térségében találhatók. Nagyon közel a város régi temetkezési helyéhez.

      „Ki kell hangsúlyoznunk” – mondta Nuñez kormányzó az újságíróknak –, „hogy a földrajzi koordináták nem pontosak, de tudjuk, hogy a bíró már legalább két sír létezését megerősítette. Azonban kérni fogjuk, hogy Juan Guzmán Tapia bíró is legyen jelen, ha és amikor exhumálják az eltűntek maradványait”.

      A fogolytáborhoz vezető nyomokat González püspök szolgáltatta, és azt mondta, hogy az információt „a gyónás pecsétje alatt” kapta. Egyelőre nem világos, hány fogolytáborról van szó.

      Mindezek fényében, és hogy többet megtudjak arról, mi történt a chilei eltűntekkel, úgy döntöttem, interjút készítek a hozzátartozók egyesülete, az AFDD vezetőjével.

      *****

      Bebörtönözték, megkínozták, száműzték. Mireya Garcia nemcsak a kamaszkorát veszítette el Pinochet államcsínye miatt. A bátyja több mint negyed évszázada eltűnt. Mireya ma az eltűntek és fogvatartottak családjait tömörítő szövetségnek (AFDD) az alelnöke, és lankadatlanul küzd az igazságért.

      Ezek az anyák és nagyanyák – mindegyikük hordozza saját fájdalma terhét, mindegyiküknél van egy-egy fénykép eltűnt fiáról, testvéréről, férjéről vagy unokájáról –