Zajlás. Turchányi V. Zsófia

section>

      Inhalt

       Impresszum 2

       Megemlékezés 3

       Megjegyzés 4

       Ennek nem szabad újra megtörténnie. Pedig muszáj. 5

       Előszavak 6

       I. 7

       1 Nyersanyag 8

       2 Patrónus 37

       3 Pengeél 63

       4 Totem 72

       5 Rügyfakadás 79

       6/1 Vándor 97

       6/2 Kalózok 99

       7 Káprázat 110

       8 Prizma 134

       II. 150

       9 Zen 151

       10 Eszmélet 180

       11 Zajlás 197

       12 Lilith 213

       13 Átkötés 228

      Impresszum

      Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás.

      © 2021 novum publishing

      ISBN Könyv: 978-3-99107-700-8

      ISBN e-book: 978-3-99107-701-5

      Lektor: Sósné Karácsonyi Mária

      Borítókép: Turchányi V. Zsófia

      Borítóterv, layout & szedés: novum publishing

       www.novumpublishing.hu

      Megemlékezés

      S. Petics Kristófról

      „Egyszer egy valaha hűn szeretett Árnyék azt tanácsolta nekem, hogy a rémálmodás átkát áldásként használjam fel, s vessem papírra a lehunyt szemhéj alatt elém tetsző látványt, bármily hátborzongató is legyen.”

      Kristóf már ekkor is a részemet képezte, én pedig az övét, akárcsak test az árnyékét, a teázó kalapos az eltévedt kislányét. 2020-ban az én legkedvesebb barátom más világok vizeire evezett, így rám hárult a megtisztelő feladat, hogy a közös álmok egy részét valóra váltsam. Köszönettel tartozom Kristóf családjának, annak a végtelen bizalomnak, aminek hála a barátom versei így, e történetbe olvadva tovább élhetnek.

      „Csak szirmot váltunk…”

      Megjegyzés

      A valósággal való bármilyen egyezés

      csupán a véletlen műve.

      Ennek nem szabad

       újra megtörténnie.

       Pedig muszáj.

      Filozófusok,

      Forradalmárok,

      Dalnokok s bosszús

      Hadvezérek,

      Hívők, eretnekek,

      Tervezők s ártók

      Szelleme vezet.

      Papok és angyalok

      Sámánok s égő

      Látomások,

      Zaklató zenék,

      Zakatoló fémek,

      Csöngő vasláncok

      S csodás szirének

      Kísérik utam.

      Fogyasztók s termelők,

      Féltőn elengedők,

      Céltudatos szolgák,

      Büszke mag…

      Színükben állva

      Egyként mozognak.

      Velem az ördög

      És velem az Isten,

      S velük a véletlen.

      Ösztönből merített,

      Igazult szándékkal

      Szállok tovább.

      Előszavak

      1997. Nyár. Anyám születésnapja. Sok évnyi próbálkozás után megfogantam, és lettem Valentin Hedvig. Elődeim és utódaim, az embrió manegement asztrálemberei mind elbuktak a harcban, de én nem. Én makacsul megmaradtam. A bűntudat, amit a testvéreim helyett kapott élet miatt érzek, arra sarkall, hogy olyasvalaki legyek, aki minden utat megkockáztat.

      A baba csuklik, örül, ha anya bort iszik, talán a dohányosok illata iránti szeretete is magzati korából származik. Meggyőződésem, hogy nem lehettem egyedül az ultrahangképek kimutatásai ellenére. Mindenért, amit kaptam, csakis anyámnak és apámnak adhatok hálát. Anyámnak, annak a testnek, ami 1997 oroszlánjától 1998 bikájáig hintáztatott. Két héttel tovább maradtam odabent. Nyugtalan idegen voltam a méh mélyében. Féltem a kiúttól, méltán, hiszen ridegség fogadott. Egy kövér, fehér ruhás ápolónő keze a lilult végtagjaimon.

      Pár szót az ötéves korom előtti időkről. Budapesten, a fővárosban egy magas, galériázott polgári lakás. Ez dereng. Itt még együtt éltem az anyám első házasságából született testvéreimmel. Viktória és Vendel. Már a gimnáziumot is maguk mögött hagyták, mire utánuk pottyantam. Régen volt, inkább korán. Mégis emlékszem, hogy csecsemőkoromban megállapítottam; unom a játékaimat. Hogy új kell. Aztán rémlik, hogy már szaladva a tőlem alig pár méterre fotelizálódott nagypapa elérését tűztem ki célul, ami kilométeres kihívásnak látszott. A karácsonyifát is égig érőnek láttam.

      Volt egy éjszakai akció, amiben alvóhelyet váltok. A sajátom és a szülők ágya közötti úton leszereltem magamról a csordultig telített pelenkát, majd közéjük bújtam.

      Egyebek; a sárga póniló eltulajdonítása a bölcsődében, és a négy másik Hedvig arca, akik befészkelték magukat a kuckóba, de nekem nem hagytak helyet.