Átváltozva . Морган Райс

az ajtón –kitörve még az ajtózsanért is a fából – és még három métert repült, át a másik szobába. Mintha egy ágyú robbantotta volna őt keresztül a házon.

      Caitlin reszketve állt ott. Soha nem volt egy erőszakos személy, soha nem volt úgy, hogy megüssön valakit. Sőt, nem is volt olyan nagy vagy erős. Hogy tudta így megrúgni őt? Hogy volt ereje megtenni ezt? Soha, senkit nem látott, legkevésbé egy felnőtt embert a levegőben így repülni, vagy összezúzni egy ajtót. Honnan származik ehhez az ereje?

      A lány odament hozzá és megállt fölötte. A férfi ki volt ütve, a hátán feküdt. Azon tűnődött, vajon megölte-e őt. De abban a pillanatban – mikor a düh még eltöltötte őt – ez nem igazán érdekelte. Sokkal jobban aggódott önmaga miatt, hogy kicsoda – vagy micsoda – volt ő valójában.

      Soha nem látta Franket újra. Még a következő napon szakított az anyjával, és sosem tért vissza.

      Az anyja sejtette, hogy valami történt kettejük között, de soha egy szóval sem említette. Mindazonáltal, ő Caitlint hibáztatta a szakításért, amiért tönkretette az élete egyetlen boldog időszakát. És az óta is őt hibáztatja érte.

      Caitlin nézte a málló mennyezetet, s a szíve megdobbant egy gondolattól. A mai dühkitörésére gondolt és arra, hogy vajon van-e kapcsolat a két esemény között. Mindig azt feltételezte, hogy ami Frankkel történt, az csak egy elszigetelt eset, valamilyen furcsa erőkitörés volt. De most úgy gondolta, hogy az valami többről szólt. Volt ott valami rajta kívül álló erő? Vajon ő valamiféle csodabogár?

      Kicsoda volt ő?

      Harmadik fejezet

      Caitlin rohant. A verekedők visszatértek és üldözik őt, végig a sikátoron. A zsákutca van előtte, egy masszív fal, de ő csak rohan felé. Ahogy rohant, felgyorsult, de olyan hihetetlen sebességre, hogy az épületek csak úgy repültek el mellette. Érezte, ahogy a szél belekap a hajába.

      Ahogy közelebb ért, felugrott, és egyetlen ugrással a fal tetején termett, 9 méter magasan. Még egy ugrás, és újra átrepült a levegőn, 9 méter, 6 méter, majd a betonra érkezett anélkül, hogy ritmust vesztett volna. És csak futott, és futott. Úgy érezte, hogy ereje teljében van és legyőzhetetlen. A sebessége még jobban emelkedett, és úgy érezte mintha tudna repülni.

      Lent, a beton a tulajdon szeme előtt változott fűvé, magas, lengedező zöld fűvé. A nap ragyogott, ő pedig rohant a prérin, és mintha az otthonát látta volna a korai gyermekkorából.

      Már távolról érzékelte az apját, ahogy ott állt a láthatáron. Ahogy szaladt fejéje, érezte, hogy közeledik hozzá. Szemével addig összpontosított, míg az apja bekerült a középpontba. Ott állt nagy mosollyal és szélesre tárt karokkal.