A Bátrak Lázadása . Морган Райс

álmai voltak – mondta a lány bűntudattal a hangjában. - Az a lány nincs többé.

      Kyra egyre nagyobb szomorúságot érzett barátja miatt. Szerette volna elűzni a másik fájdalmát, de nem tudta miként tehetné meg. Elgondolkozott vajon milyen fájdalmakkal élhetnek együtt az emberek. Mit is mondott az apja annak idején? Ne ítélj az emberek arca után. Mindannyian csendes kétségbeesésben éljük az életünket. Valakik ezt jobban el tudják rejteni. Megértéssel közelíts mindenki felé, még akkor is, ha ennek nincs különösebb oka.

      - Életem legrosszabb napja volt - folytatta Dierdre -, amikor a pandesiai törvények szerint apámnak be kellett engednie az ellenség hajóit és le kellett engednie saját zászlónkat. Ez egy szomorú nap volt még annál, amikor engem elvittek.

      Kyra nagyon is jól értette azt a fájdalmat, amin a másik keresztülment, az árulás érzését.

      - És mi lesz, amikor visszatérsz? – kérdezte Kyra. - Látni fogod az apádat?

      Dierdre fájdalmasan tekintett maga elé, majd végül megszólalt. - Ő még mindig az apám. Hibát követett el, de biztos vagyok benne, hogy nem mérte fel azt, hogy mi fog velem történni. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz ugyanaz, mikor megtudja mi történt. El akarom neki mondani szemtől szembe. Azt akarom, hogy megértse azt a fájdalmat, amit éreztem, az ő árulását. Meg kell értenie, hogy mi történik, amikor férfiak döntenek nők sorsáról. - Elmorzsolt egy könnycseppet. - Ő volt az én hősöm egykoron. Nem értem, hogy engedhette, hogy elvigyenek.

      - És most? – kérdezte Kyra.

      Dierdre a fejét rázta.

      - Soha többet, befejeztem, hogy férfiakat hősnek tekintsek, új hősöket kell találnom.

      - És mi van veled? – kérdezte Kyra.

      A másik zavartan nézett.

      - Ezt hogy érted?

      - Miért tekintesz magadon túl? – kérdezte Kyra. - Nem lehetsz Te a magad hőse?

      Dierdre megdöbbent.

      - És miért lennék én?

      - Te egy hős vagy nekem – mondta Kyra. - Ami szenvedésen ott keresztülmentél én azt nem bírtam volna ki, te túlélted. Sőt többet tettél ennél, újra a saját lábadon állsz. Ez tesz téged az én hősömmé.

      Dierdre a másik szavain gondolkodott miközben csendesen folytatták útjukat.

      - És te Kyra? – kérdezte végül. - Mondj valamit magadról.

      Kyra vállat vont.

      - Mit szeretnél tudni?

      Dierdre megköszörülte a torkát.

      - Mesélj nekem a sárkányról. Mi történt? Én még sohasem láttam ehhez foghatót. Miért jött el érted? - majd hezitálva hozzátette: - Ki vagy te?

      Kyra meglepetten vette észre barátja hangjában megbúvó félelmet. Jól meggondolta szavait, az igazságot szerette volna elmondani, és remélte, hogy tudja is a választ.

      - Nem tudom – mondta végül őszintén. - Remélem meg fogom tudni az út során.

      - Nem tudod? – kérdezte. - A sárkány lecsapott az égből, hogy harcoljon érted és te nem tudod miért?

      Kyra tudta, hogy milyen őrülten hangzik, de csak a fejét rázta. Reflexszerűen nézett fel az égre, és a tekergő ágak között minden remény ellenére remélte, hogy lát valami Theosra utaló jelet.

      Nem látott mást csak lombokat, nem hallotta a sárkányt, érzései egyre inkább elszigetelődtek.

      - Azt ugye tudod, hogy te különleges vagy?

      Kyra megvonta a vállát, miközben az arca pírban égett. A lány kíváncsi volt, barátja úgy tekint-e még rá, mint egy szörnyszülöttre.

      - Egyszer biztos voltam mindenben – válaszolta Kyra. - De most őszintén nem tudom.

      Órákig lovagoltak még kényelmes csendben, néha galoppoztak, amikor az erdő ritkásabbá vált, míg máskor olyan sűrűn álltak a fák, hogy le kellett szállni a nyeregből és kantáron vezették állataikat. Kyra egész végig készenlétben volt, érezte, hogy bármelyik pillanatban megtámadhatják őket, sosem lehettek elég nyugodtak ebben az erdőben. Nem tudta, hogy mi bántja jobban: a hideg vagy az egyre növekvő éhség a gyomrában. Az izmai hasogattak, az ajkait már alig érezte. Nyomorúságosan érezte magát, pedig az utazásuk még csak most kezdődött.

      Órák teltek el mikor Leo egyszer csak vonyítani kezdett. Más hangon tette ezt, nem a megszokott módon, hanem úgy, amikor azt jelezte, hogy kaját érez. Ugyanebben a pillanatban Kyra is megérzett valamit, majd Dierdre is ugyanabba az irányba fordult.

      Kyra próbált keresztüllátni a fákon, de nem látott semmit. Amikor megálltak hallgatózni egy nagyon távoli hangot hallott valahol maguk előtt. A lány egyszerre volt izgatott a szagok miatt, és ideges amiatt, amit ez jelentett: Mások is vannak az erdőben rajtuk kívül. Felidézte apja figyelmeztetését, mindenképpen el akarta kerülni az összetűzést, nem itt, és nem most volt itt az ideje.

      Dierdre a lányra nézett.

      - Éhes vagyok.

      Kyra szintén éhes volt.

      - Bárkik is azok ezen az éjszakán. Az az érzésem, hogy nem szívesen osztanák meg az ételt.

      - Rengeteg aranyunk van – mondta Dierdre. - Talán adnak el nekünk valamennyit.

      De Kyra csak a fejét rázta, miközben azt érezte, egyre süllyed mialatt Leo tovább nyüszített és nyalta az ajkait. Ő is éhes volt.

      - Nem hiszem, hogy bölcs dolog ez – mondta Kyra a gyomrában lévő fájdalom ellenére.

      - Ragaszkodjunk az eredeti tervünkhöz.

      - És ha nem találunk ételt? - aggódott tovább Dierdre. - Mindannyian éhen fogunk itt halni a lovainkkal együtt. Napokba telhet, hogy legyen újra egy ilyen esélyünk. Mindezek mellett nincs mitől tartanunk, itt vannak a fegyvereid és nekem is az enyémek, valamint itt van Leo és Andor is. Ha szükséges képes vagy három nyilat is ereszteni bárkibe, mielőtt az egyet pislant, szóval nincs mitől tartanunk.