A Bátrak Lázadása . Морган Райс

perc múlva már minden hajó lángra kapott, a vitorlák után a hajótestek is lángoltak, ahogy a tűz gyorsan terjedt a szeles kikötőben.

      - Újra! – kiáltotta Duncan.

      Sortűz, sortüzet követett, a lángoló fejű nyilak, mint esőcseppek hullottak a flottára.

      A flotta volt az első és csendes áldozata az éjszakának, az ellenséges katonák gyanútlanul aludtak. A pandesiaiak túl arrogánsak, túl nagyképűek voltak ahhoz, hogy ilyen mértékű támadásra számítsanak.

      A parancsnok nem adott időt az ellenfélnek, hogy összeszedje magát, bátran lovagolt előre, egyre közeledve a kikötőhöz. Csapatát egyenesen a kikötőt határoló kőfalhoz vezette.

      - FÁKLYÁKAT! – kiáltotta.

      A katonák felsorakoztak a tengerparton, magasra emelték fáklyáikat, és egy nagy kiáltás keretében Duncan példáját követve a legközelebbi hajókra dobták azokat. A nehéz fáklyák kövekként zuhantak a fedélzetre, a fa dobogó hangja töltötte meg a levegőt és több tucatnyi hajó kapott lángra.

      Néhány pandesiai katona, akik szolgálatban voltak, túl későn vették észre mi is történik és a tűz fogságában találták magukat, majd üvöltve ugráltak le a fedélzetről.

      Duncan tudta, hogy csak idő kérdése, amíg a többi pandesiai felébred.

      - Kürtöket! – kiáltotta.

      A kürtök megszólalásával felhangzott a régi escaloni gyülekező, ez a rövid dallam, amit Seavignek ismernie kell. Remélte, hogy emlékszik rá.

      Duncan leszállt a lováról és kivont karddal a kezében a kikötő fala felé szaladt. Gondolkodás nélkül ugrott át az alacsony falon a lángoló hajókra, így vezetve a támadást. Végezni akart az ellenséggel, mielőtt az rendezi sorait.

      Anvin és Arthfael az embereikkel az oldalán mindnyájan egy nagy csatakiáltásban törtek ki, túlharsogva a szelet. Annyi év megaláztatás után eljött a bosszú ideje.

      A pandesiaiak végre magukhoz tértek, a katonák elkezdtek előjönni a fedélközből, úgy rajzottak, mint a hangyák, köhögtek és szédültek a füsttől. Amint meglátták Duncant és az embereit, kivont karddal kezdtek feléjük rohanni. A parancsnok egy csapat katonával találta magát szemben, de ő nem hátrált meg, hanem támadott.

      Duncan támadott és lebukott mikor az első ember feje felé suhintott kardjával, majd megállt és elvágta az ember torkát. Egy másik katona a háta felé suhintott, de Duncan megpördülve a tengelye körül kivédte az ütést, majd megcsavarva a katona kardját, beleszúrta azt a mellkasába.

      Duncan hősiesen küzdött, miközben minden oldalról támadták, hasonlóan, mint a régi időkben, mikor minden oldalról hárítani kellett az ütéseket. Amikor túl közel jutottak hozzá és nem hagytak elég helyet, hogy a kardjával küzdjön, akkor hátrahajolt és megrúgta őket, hogy így csináljon magának helyet, hogy újra lesújtson. Máskor pedig megpördült és könyökét használva harcolt a kezével, mikor erre volt szükség. Az emberek csak úgy hullottak körülötte, senki sem tudott közel kerülni hozzá.

      Hamarosan Anvin és Arthfael egy tucatnyi emberrel előre tört, hogy segítsen neki. Amint Anvin odaért mellé rögtön blokkolt is egy ütést a mögötte lévő katonától, ezalatt Arthfael előrébb lépve felemelt kardjával egy lándzsát ütött arrébb, amely Duncan arca felé tartott. Ezzel párhuzamosan Duncan előrébb lépett, megragadta a katona torkát és Arthfaellel közösen megölték őt.

      Úgy harcoltak, mintha egyek lennének, egy jól olajozott gépezet, mindannyian vigyáztak a másik hátára, miközben kardok és páncélok csattanása töltötte be az éjszakát. Duncan látta, hogy maga körül a katonák egymás után szállnak fel a hajókra a kikötőben. A pandesiai katonák elszántan küzdöttek, néhányuk még lángolt is, de az escaloni harcosok bátran szálltak szembe a lángokkal, és egyikük sem adta meg magát, még akkor sem, amikor már a tűz körbevette őket. Duncan addig harcolt, amíg csak fel tudta emelni karjait, izzadt, szemeit csípte a füst, a kardok csattogtak körülötte, és a katonák egymás után hullottak el, ahogy próbáltak a part felé menekülni.

      Végül a tűz már túl forróvá vált, a pandesiai katonák teljes fegyverzetben a lángok foglyaivá váltak és nem maradt más, mint, hogy a vízbe ugorjanak. Duncan levezényelte a katonáit a hajókról, át a kőfalon, vissza a kikötő oldalára. A parancsnok kiáltást hallva hátrafordult és látta, amint több száz ellenséges katona próbálja őket követni, hogy elűzze őket a hajóktól.

      Amint az utolsó ember is kiért a szárazföldre, megfordult, s kardját felemelve lecsapott a nagy kötelekre, amelyek a hajót tartották a parthoz rögzítve.

      - A KÖTELEKET! – kiáltotta Duncan.

      Katonái követték a parancsát és elvagdosták köteleket, amelyek a flottát a partnál tartották. Amint elvágta az előtte lévő kötelet, Duncan a csizmáját a fedélzetre helyezte, és egy nagy rúgással ellökte a hajót a parttól. Felnyögve az erőfeszítéstől Anvin, Arthfael és egy tucatnyi katona szaladt, hogy siessen neki. Egyként lökték el a lángoló hajótestet a parttól.

      A lángoló hajó tele kiáltozó katonákkal, elkerülhetetlenül sodródott a többi hajó felé a kikötőben, és amint odaért azokat is lángra lobbantotta. Emberek százai ugrottak le kiabálva a hajókról, és süllyedtek el a sötét vízben. Duncan próbálta visszanyerni a lélegzetét, szemében tükröződött az egész lángoló kikötő. A pandesiai katonák ezrei próbáltak kiszabadulni az alsóbb fedélzetekről, de már túl késő volt számukra. Lángfallal találták szembe magukat, és már csak a közül választhattak, hogy elégnek élve vagy beleugranak a fagyos vízbe és megfulladnak. Mindannyian az utóbbit választották. Duncan látta, hogy a kikötő megtelik emberi testek százaival, ahogy a vízben lebegnek és kiabálva próbálnak kiúszni a partra.

      - ÍJÁSZOK! – adta ki az újabb parancsot Duncan.

      Íjászai céloztak és egymás után tüzeltek a menekülő katonákra. Egymás után találták el őket és a pandesiaiak elmerültek.

      A vizet vér borította és hamarosan harapások hangja hallatszott, amint a sárga szemű cápák lakmározni kezdtek a kikötőben úszó holttestekből.

      Duncan lassan szembesült azzal, mit is vittek végbe: az egész pandesiai flotta, amely pár órával ezelőtt még itt volta a kikötőben, mint a hódítás biztos jele, nincs többé. Több száz hajó semmisült meg, gyulladt ki a csata során. Gyorsasága és meglepetése ezúttal is működött.

      Az emberei örömujjongásban törtek ki, amint ott álltak az égő hajókat nézve, arcuk fekete volt a koromtól, kifáradva a több órás éjszakai lovaglástól – most pedig győzelemittasan nézték győzelmük eredményét. Megkönnyebbülten sírtak. Ezek a szabadság könnyei voltak. Már évek óta vártak erre.

      Hamarosan egy újabb kiáltás hasított át a levegőn, ez sokkal erősebb volt, mint a korábbi. És hamarosan újabbak követték, amitől felállt a szőr Duncan hátán. Szíve kihagyott egy ütemet, amikor látta, hogy a kőbarakkok hatalmas kapui lassan kinyílnak. A pandesiai katonák ezrei teljes fegyverzetben és szabályos alakzatban masíroztak előre. Egy képzett hadsereg, amely tízszeres túlerőben volt hozzájuk képest. Amint kinyíltak a kapuk harci kiáltásban törtek ki és indultak támadásra ellenük.

      A fenevad elszabadult. Az igazi háború most kezdődik…

      HATODIK FEJEZET

      Kyra Andor sörényében kapaszkodva,