Oedipus kiraly. Szophoklesz

zord fuvolák ütemes zokogása...

      Ments meg azért, jere, nyájas erőd, Zeus

      arany leánya, küldd el!

      Arést a rettenetest,

      ki most nem öltött ércruhát,

      s mégis jajok közt közeledve éget,

      bird rá, háttal fordulni, s visszafutni, vagy

      a névtelen

      Thrákia

      sivatag égzajának

      harcába, vagy Amphitritének

      óriás ágyába.

      Mert amit meghagyott az éj,

      azt a nappal öli meg.

      Jer, lángos mennykövek

      szent hatalmát forgató

      Zeusz atya!

      jere tisztitó tüzeddel!

      Apolló, farkasölő!

      segítsd, hozd védő íjadat,

      melynek sodrott aranyfonál a húrja,

      szakíthatatlan; s hozd fáklyáid, Artemis,

      melyekkel ős

      Lykia

      hegyei közt barangolsz!

      Te is jer aranysüvegeddel,

      borszin bőrű Bacchus,

      földünk szülötte, hagyjad el

      evoés menádjaid!

      Kezedben lángoló

      szál fenyővel, úgy rohanj

      az istenek

      iszonyúját messzeűzni!

      (Az utolsó sorok alatt Oedipus kijön a palotából)

      Oedipus

      Imádkozol: és amiért imádkozol,

      csak szavamat s az orvosságot elfogadd,

      az erőt és a könnyebbűlést megkapod.

      Igérem... Bár csak még a vak hírt ismerem

      és nem a valóságot... Egymagam nem is

      lelek nyomot, ha nem vezérel némi jel.

      S mert én csak később lettem polgár köztetek,

      Kadmos egész népéhez szólok, halljatok:

      akármelyikőtök tudna róla: ki keze

      gyilkolta meg Láiost, Labdakos fiát,

      parancsolom, hogy mindent mondjon el nekem!

      S ha félni volna tán oka, előzze meg

      maga a vádat: nem lesz akkor baja más,

      csupán a várost hagyja el, bántatlanul.

      Ha meg talán idegen földről ismeri

      a gyilkost: ne hallgassa el; mert én fogom

      jutalmát mérni, s hálám lesz a ráadás.

      De ha nem szóltok, s egyik-másik, maga vagy

      barátja bőrét féltve, megvetné szavam,

      mit teszek avval, azt is meg kell tudnotok.

      Kitiltom őt, akárki is, hogy földemen

      melynek erejét vallom és székét ülöm,

      valaki befogadja vagy szóljon vele

      vagy az imákban és az áldozatban őt

      társul válassza, s szentelt vízzel hintse meg.

      Mindenki űzze el házából, mint e föld

      fertőzetét, ahogyan Pytho isteni

      jósdájából kaptuk imént a szörnyű szót.

      Így leszek én a jóistennek és a rég

      halott királynak harcos szövetségese.

      Ezt meghagyom hát híven teljesíteni,

      mert ezt kivánjuk: én, az isten és a föld,

      mely isten nélkül senyved és gyümölcstelen.

      Ha nem is jönne égiektől a parancs,

      mosatlan tűrni mégsem illenék a bűnt,

      hogy így veszett a legjobb ember és király!

      Ki kell nyomozni! És mivel ma az enyém

      a kormány, mely az ő kezében volt előbb,

      enyém az ágya, asszonyom lett asszonya,

      és gyermekével testvér lenne gyermekem,

      ha nemzetségét nem szakítja meg a sors:

      most, hogy a véres végzet a fejére hullt,

      megvívom érte ezt a harcot, mint saját

      atyámért vívnám, meg nem állít semmi sem,

      míg nem tudom, ki ölte meg nagy Labdakos

      fiát, ki Polydóros unokája, ős

      Kadmos üke, mesés Agénór sarja volt?

      S most még azt kérem én az égtől: aki nem

      teszi parancsom, termést annak sem a föld

      ne adjon, sem az asszony gyermeket, hanem

      e mostani vész vagy még szörnyebb, írtsa ki!

      Megátkozom főleg a gyilkost, bár maga

      bujik, bár cinkosokkal a bosszú elől:

      zúzza sírba hitványul hitvány életét!

      S imádkozom: ha ennen házam adna tán

      tudtommal és tűrtömmel néki tűzhelyet,

      fejemre szálljon átkom minden betüje!

      De, Kadmos többi népe, kiknek e szavak

      szívünk szerint: Diké, az Igazság, legyen

      harcos velünk halálig s minden istenek!

      Kar

      Vallok, uram, hát, ahogy átkod rám köti:

      nem én öltem meg és ki ölte meg, nem is

      tudom. Aki küldötte ezt a jóslatot,

      Phoebus, tárhatná föl nekünk, ki ölte meg?

      Oedipus

      Igazat mondasz. De ki kényszerítheti

      az istent arra, amit tenni nem akar?

      Kar

      Más módot mondok, amit jónak gondolok.

      Oedipus

      Hármat is, ha van, el ne múlassz mondani!

      Kar

      Jósnak a jós, Phoebusnak titkaiba lát

      Tiresias leginkább: tőle biztosan

      megtud mindent, királyom, aki kérdezi.

      Oedipus

      Nem voltam ezt megtenni sem hanyag: Kreon

      szólt róla, és én érte küldtem kétszer is.

      Csak azt csodálom, hogy már régen nincsen itt.

      Kar

      Mit mondjak még? Csak süket, ócska pletyka van...