Oedipus kiraly. Szophoklesz

      Itt rögtön kívánsz hallani a nép előtt?

      Vagy bemenjünk a palotába? Kész vagyok...

      Oedipus

      Mindannyiunk előtt szólj! E népért nagyobb

      gond üli vállam, mint a saját lelkemért.

      Kreon

      Halld hát, amit az istentől hallottam én:

      világos szókkal arra intett Phoebus úr

      fertőzetet táplál magában ez a föld:

      vessük ki, ne növeljük orvosságtalan!

      Oedipus

      Mily tisztulással? És minő fertőzet az?

      Kreon

      Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

      lemosni. A városra vér hozott vihart.

      Oedipus

      Ki az, akinek véres sorsát értheti?

      Kreon

      Uram, e föld régi vezére Láios

      volt, mielőtt eljöttél kormányára te.

      Oedipus

      Tudom, hallottam... Látni sohse láttam őt.

      Kreon

      Nyilván hát ennek haláláról a parancs:

      gyilkosait hogy bosszuló kéz érje el.

      Oedipus

      De hát hol vannak? Hol lehet föllelni ma

      a régi bűnnek elmosódott nyomait?

      Kreon

      Úgy mondta, itt, miköztünk. Ki mit jól keres,

      rájön — de elszalasztja, mire gondja nincs.

      Oedipus

      Itthon, vagy a mezőkön lett, vagy idegen

      földön, gyilkos kéz áldozata Láios?

      Kreon

      Azt mondta, jóslatért megy idegenbe és

      elment, de haza többet meg nem érkezett.

      Oedipus

      S nem látott semmit hírmondó vagy útitárs,

      s mit megtudva biztos fonalunk lehet?

      Kreon

      Mind odaveszett, csak egy nem, aki elfutott

      rémülten, s egy dologra emlékszik csupán.

      Oedipus

      Mi az? Egy dolog soknak a nyomára visz,

      csak kis csücskénél foghassuk meg a reményt.

      Kreon

      Útonállók estek rá, mondja, és nem egy

      kéz ölte meg, hanem többeknek ereje.

      Oedipus

      Útonállók? De hogyha föl nem bérelik

      innen, ki adta volna erre a fejét?

      Kreon

      Mi is gondoltuk ezt, de halva Láios,

      nem akadt bosszulója sok bajunk között.

      Oedipus

      S milyen baj gátolhatta, mikor a király

      ilyen módon pusztult, az illő nyomozást?

      Kreon

      A színesdalu Szfinx vitt rá, hogy lábaink

      elé nézzünk csak s ne kutassunk tünteket.

      Oedipus

      De én kutatni fogom őket újra most!

      Méltán kivánja Pheobus és méltán te is,

      hogy a halottért ezt a gondot fölvegyük.

      S méltó, hogy ebben én is társatok legyek,

      bosszút vevén e földért és az istenért.

      Mert nem valami messzebb barátok miatt:

      magam miatt irtom ki innen ezt a bűnt.

      Akárki volt gyilkosa, könnyen meglehet,

      hogy holnap engem öl meg ugyanaz a kéz.

      Nekem használ, ha emlékéért harcolok.

      Hát menjetek most, gyermekeim innen a

      lépcsőkről, és vigyétek szét a lombokat,

      egyőtök gyűjtse Kadmos népét majd ide:

      mindent megteszek, és isten hírével itt

      válik el, hogy győzünk-e majd, vagy elbukunk?

      Pap

      Oh, gyermekek, keljünk föl: hisz csupán azért

      jöttünk ide, amit most íme megigér

      Phoebus, mert ő küldötte ezt a jóslatot,

      legyen megmentőnk és bajunkat oszlató!

      (Valamennyien eltávoznak. A kar bevonul)

      Kar

      Óh, Zeus édes igéje, mi jót hozol a sok arannyal

      tündöklő kincses Delphiből

      Thébának? Remegek, szivem elszorul, elfagy a vérem:

      légy orvosa, délosi Paean!

      Félve lesem szavadat, ha mi most vagy a

      forgatag éveken át később sorakozva beteljesül:

      zengj csak, aranyragyogású Remény fia, isteni Szentszó!

      Kezdve veled ma imánk, Zeus égi leánya, Athéna!

      S földünk védője, Artemis,

      égi hug! ó, aki ülsz a kerek piac ősmüvü trónján,

      s te messzelövő nagy Apolló!

      Hárman a végzetet oldani jöjjetek,

      mint ahogy egykor eloltottátok a régi csapást, mikor

      égve a városon át lobogott tüze — jertek el újra!

      Jaj nekem!

      ezer átok terhe nyom!

      Küszködöm...

      egész népem beteg...

      S szabadítani nincsen az észnek

      fegyvere. Meg se növelheti sarjait

      e dús-hirü föld, s az anyák ki nem állják

      a gyötrelmes

      vajudásokat és belehalnak.

      Egymás után

      szállnak el ők, lobogóbban a lángnál,

      mint röpülő madarak raja, szállnak el

      az Estnek istenéhez.

      Így veszik

      ezerenként városunk.

      Így hever

      a földön szerteszét

      a ragályszagu hulla siratlan.

      Hitvesek, őszbe