NAPBAN. Humoros igazság. СтаВл Зосимов Премудрословски

a lélek tudata még mindig kér, hogy bocsánatot kérjen, és ennek ennek oka. – Gondoltam, és eszembe jutott, amit kerestem és mire van szükségem. Megállt, körülnézett – a kolléki piac már bezárul. Sokan lassan gyűjtik különféle áruikat. A gumikerekes rakodók teljes konténerszállítókat szállítanak el a konténereken, és állok, és emlékszem a jelenlétem okára. Sok gondolat jut eszembe, és csak akkor, ha nincs kéznél toll. És ezúttal arra gondolok, hogy a lovak hogyan válnak gyorsabbá, és ki tudja, ha újra emlékszem rájuk, valahol az irodámban, hogy rögzítsem az örökkévalóságra, és most emlékszem valami másra… Emlékszem és kezdtem kutatni a szükséges sebességgel, mert a piac bezáródik, és mielőtt nem tudnék meglátogatni azt a munkát, amely miatt ideges vagyok és lelkiismeretes. Úgy gondolom, az első grúz a pult mögött áll, előtte egy hordó és rajta felirat: “élő hal!” Felmegyek hozzá és kérdezem. Városunk kicsi, és a szakmai tevékenységekkel összefüggésben szinte minden lakót ismerek név és vezetéknév alapján. Röviden, név szerint keresek őt.

      – Üdvözlet, Genatsvale! Köszöntöm őt.

      – Cabaret Jeba, testvér! – válaszolta örömmel.

      – Mit árulsz élő halat?

      Igen. – vonakodva válaszolt. Miért vonakodva? És mivel ő a riválisom, folyamatosan csalja a feleségemet. Belenéztem a hordóba, és megkérdeztem.

      – És mit úszik a te hasadat tetejére?

      – Hus, gondosan. figyelmeztette. – Nem látod, ő alszik. Idővel később, egy napig, úgy versenyzett, mint egy saiga a hegyekben, vízben egy hordóban. Ja?

      – Igen?! – Közelebbről a hordóra néztem, és élesen visszahúztam a fejem a hátsó oldalra. – Fuuu!! Miért bűzlik rád ilyen?

      – hülye vagy?? Mikor alszol, mit irányítasz magad? Menj, ne zavarj dolgozni. Az egész ügyfél félt, hülye kérdése és intellektuálisja is?! Wah wah, gyere innen … – Givi, aki sietve vonult vissza hozzám visszavonulni, folytatta üldözését.

      Megyek tovább: a második grúz áll, eladja a kajszibarackot. Senki más, mindenki már összegyűrődött.

      – Mennyi sárgabarack? Kérdezem.

      – Öt tíz rubel, kilogramm! – válaszolta.

      – Figyelj, új vagy? Még nem láttam téged. Kérdeztem.

      – Givi testvérem vagyok, tegnap költözött.

      – És én orvos vagyok, látod, látod a kórházat? Ott dolgozom. A piac közelében.

      – látom.

      – Figyelj, csak húsz rubel van. Mérj húsz, kérem.

      – Hé, szar, nem látod, egy kiló maradt. Vedd el mindent.

      – Igen, sietve dolgozom együttélőommal együtt, sietve a munkából, ha hazafutok, késni fogok a látogatásra. Húszkor eladni?! Kérem. Segíts nekem, és később valahogy is segítek.

      – Nat! – vágja le a második grúz. – Mit súlyozok húsz tebét, és hol a többit hol? Vegyünk egy kilogrammot, és fél kilogramm nettó. Egy csomó… mit fogok enni? Mi vagyok, szamár? Menj az agyad, ne dugj! Menj, ne zavarj… Uryuk, Uryuk! Friss zsíros sárgabarack!!! – Nem észrevette az orvosot, és egy üres piacon kezdett ordítani a grúzoknak. Az orvos felállt és azt mondta, hogy távozik.

      – Nos akkor. Jössz a kórházba. “És én, a szomorú orvos, elmentem, mindent emlékezve.” – Ragadja meg magad, buta…

      És biztos. Másnap ez a második grúz, aki nem adta el az utolsó kilogramm sárgabarackot, mosatlanul megette és megmérgezte. Jött hozzám – egy állandó lakóhellyel nem rendelkező orvosnak, aki bérel egy szobát ebben a városban, és megszereztem egy orvosi diplomát a moszkvai átjárón, “Okhotny Ryad” néven. De az a tény, hogy hajléktalan orvosok vagyunk, igaz. Ahol járvány van, ott élünk, ahol a háború még ott is van, ahol dolgozni akarok, mert a világi élet tapasztalt utódja vagyok! Tehát szegény fizetésért érkeztem ide a tartományba. És a tanúsítást nem ellenőrizték. Ki jön ide, és az evezés internetes ismerete, csak ne légy lusta, főleg a konzultáció elve segít. Mindenhol van egy beosztott, aki ette ezt a kutyát és felkészül a nyugdíjba. Ezután döntenek a dologról… Általában véve ez a második grúz becsapott és kopogtatott az ajtón, egy viharos hajléktalan hétvégét követően.

      – Gyere be, ülj le!! – anélkül, hogy felemeltem volna a szemem, javasoltam. – Mit panaszol?

      – Orr, doktor, a gyomor duzzadt, fáj. Ja?

      – Csík a derékra. – Megértettem és megtudtam, ki jött hozzám, de nem adtak képet. Idegenként közeledett hozzá, és hallgatta a szőrös hasát.

      Valami morgott és dübörögött a felvidéken.

      – Mdaaaa … – húztam, gondoltam, ráncos arccal, és azt mondtam. – Hé, drágám, mit ettél?

      – Uryuk. Valószínűleg elfelejtette mosni. – kiáltott fel a grúzok fájdalommal.

      – Tudod, a sárgabaracknak alapvetően semmi köze sincs. Van diatézise.

      – Mi van?

      – Általában terhes.

      – Tee mit? felrobbant. – Mi olyan terhes???? Hé, orvosnéném néni, tegnap, ismerlek!! Bosszút állsz!!!

      – Nem, mi vagy te. Minden tünet egyetlen diagnózishoz, terhességhez vezet.

      – Mi egy további tünet, a terhesség?! Hé, wah, menj. Megyek egy másik orvoshoz. Bosszút állsz nekem a barackért. – és büszkén felugrott, elment. Kuncogtam, és rosszindulatúan kacsinttam magamra, és felvettem a telefont, tárcsáztam a második klinika számát.

      – Alle, Seryoga. Sárga hó? – ő is hajléktalan ember, de a Szentpétervár Köztársaság könyvtárában tanult és többet tudott, mint én, annál inkább, szemben velem, a műtőben, az “éjszakai menhely” és a pincék mellett lakott, ahol szeretett ostoba kérdéseket feltenni. Végül is Cukchi Afrikában, Cukchiban. Ezért a terápiás osztály vezetője, és – mint én – terapeuta. – Hé, Seryoga, Gomiásvili most eljön hozzád, bélmérgezéssel. Mondja meg neki, hogy terhes.

      – Biztos vagy benne?

      – Milyen különbséget jelent neked, mondd ezt!

      – Oké.

      – Segítsen, különben ezeket a barackokat elkaptak Oroszországunkban, embereinknek egyáltalán nem tekintünk orvosokat…

      – Hé, megcsinálom, tesó. – És kész.

      Van egy második grúz a piacon szomorú-szomorú és síró. Harmadik grúz érkezik hozzá, kicsi, és megrázza az orrát botladozó kártyacsomagot.

      – Hé Givi, mi olyan szomorú? Menjünk a játék végére (seggbe)?!

      – Hé, wah, hagyj békén, igen! Látja a gyomrot? Elég már játszott. Apám hamarosan meg leszel.

      – Eeeeeee?! – a harmadik grúz megbotlott, és megállva a nagybátyjára nézett…

      13. megjegyzés

      Sajnálom, kérjük, küldje el a xxxx-en

      És az volt a fagyos tél, Szentpétervár évfordulója előtt, Szent Miklós Csodásmunkás ünnepének előestéjén, az összes csapdát és hajléktalanokat őrzővel, és az összes ortodox felkészült a templomra, és milyen gondolatokkal vitték magukkal, a saját vállalkozásuk