A Sárkányok Felemelkedés . Морган Райс

erdőből zord kedvük jelentősen megváltozott főleg, miután apjuk erődje is látótávolságba került. Minden egyes lépéssel egyre magabiztosabbakká váltak, lassan visszanyerték arrogáns önmagukat, nevetgélve viccelődtek a zsákmányuk felett.

      - Az én lándzsám sebesítette meg - hencegett Brandon Braxtonnak.

      - De - kontrázott rá Braxton - az én lándzsámon változtatott irányt és így került Kyra nyila elé.

      Kyra arca elnyúlt a hazugságaikat hallgatva. Disznófejű bátyai már magukat győzködték a saját történetükről, és úgy tűnt lassan el is hiszik azt. Már előre látta, amint apjuk termeiben hencegnek a sikeres vadászatukkal.

      Őrjítő érzés kerítette hatalmába. Ki akarta őket javítani, de összeszorította a száját és csendben maradt. Töretlenül hitt abban, hogy az igazság mindig utat tör magának, mindegy mit mond ez a két pojáca.

      - Hazugok vagytok – jelentette ki Aidan, miközben még mindig reszketett a történtektől. - Tudjátok, hogy Kyra ölte meg a vadkant.

      Brandon megvetően fordult hátra a válla felett, mintha Aidan csupán egy bogár lenne.

      - Mit is tudsz te? – kérdezte. - El voltál foglalva a nadrágba pisiléssel.

      Mindketten felkacagtak. Úgy tűnt a történetük minden egyes megtett lépéssel egyre hihetőbbé vált számukra.

      - És ti talán nem futottatok el? – érdeklődött Kyra gúnyosan, ezúttal kiállva Aidan mellett.

      A fivérek elcsöndesedtek. Kyra mindkettejüket megfogta és még a hangját sem kellett, hogy felemelje. Boldogan sétált tovább, hisz az öccse életét megmentette, és ennél több örömet nem is kívánt magának.

      Kis kezet érzett a vállán, és amikor odanézett Aidan mosolygós arcát pillantotta meg. A fiú boldog volt, hogy él és csak ez számított. Azon már meg se lepődött, hogy bátyjai nem értékelik, amit értük tett.

      Kyra nézte a vadkan minden lépésre himbálózó tetemét, és közben azon morfondírozott, hogy jobb lett volna, ha a tisztáson hagyják. Ott ahová tartozik. Elátkozott állat, nem Volis-ba való... Rossz ómen, mivel a Tövis Erdőből származott, és ráadásul a Téli Hold estéjén ejtették el. Egy régi mondás jutott eszébe: ne dicsekedj, miután megmenekültél a haláltól. Úgy gondolta, hogy fivérei a kísértik a sorsot, rontást hozva ezzel az otthonukra.

      Átkeltek egy dombon, és megpillantották az erődöt, ami elterpeszkedett a tájon. A hideg szél és az erősödő havazás ellenére Kyra megkönnyebbült az otthona láttán.

      Füst szállt fel a kéményekből, bepöttyözve a láthatárt, amint a fáklyák megpróbálták elűzni az alkonyat sötétjét. Az út kiszélesedett mikor egy jól karbantartott részhez értek, a híd közelében. Lépteiket megszaporázva gyorsan tették meg az utolsó szakaszt. Az út tele volt emberekkel. Mind a fesztiválra voltak kíváncsiak még a rossz idő és a közeledő éjszaka sem tartott vissza senkit.

      Kyrát nem lepte meg a falusiak felbuzdulása, hisz a Téli Hold fesztivál az év egyik legfontosabb ünnepe. Hatalmas tömeg nyomakodott keresztül a felvonóhídon, hogy bejussanak a várban felállított standokhoz, válogatni a különleges portékák között vagy hogy csatlakozzanak a várbeli ünnepséghez. Ugyanakkor sokan próbáltak kijutni is, hogy haza térjenek és szeretteik körében töltsék az ünnepet. Ökrös fogatok haladtak mindkét irányban. Kőművesek dolgoztak serényen a várat körülölelő fal megerősítésén. Kalapácsaik hangja keveredett a haszonállatok és kutyák hangjával. Kyra csodálta őket, hogy ilyen időben is képesek dolgozni és nem fagy le a kezük.

      A tömeggel sodródva léptek be a kapun és ahogy Kyra felnézett a látványtól összeszorult a gyomra. A Pandesiai Kormányzó emberei bíbor színű sodronyingüket viselték és nem is próbáltak elvegyülni a tömegben. A lány érezte, hogy ugyanaz a harag lángol fel a szemében, amit a népe minden egyes tagja érzett. A Kormányzó embereinek jelenléte mindig nyugtalanítóan hatott, de a Téli Hold ünnepén nem jelenthetett mást, mint, hogy valamit akartak tőlük. Ezek a katonák semmirekellők voltak a szemében, megvetendő kötekedők, akik a pandesiai invázió óta uralkodtak rajtuk.

      Escalon előző királyának gyöngesége miatt kényszerültek megadni magukat a Pandesiai inváziónak. Azóta szégyenszemre ki vannak szolgáltatva ezeknek az embereknek. Kyrát elöntötte a harag, ahogy felidézte a történetet. A Király gyengeségének köszönhetően az apja és emberei nem voltak jobbak kiemelt jobbágyoknál. Szerette volna, ha felkelnek és harcolnak a szabadságukért, hogy megvívják azt a háborút, amelyet az előző királyuk nem mert. Tudta, ha felkelés lenne, szembe kellene nézniük a Pandesiai hadsereg haragjával, de így, hogy a várat már sikerült megerősíteni és körbeárkolni már lenne esélyük…

      Amint elérték a hidat a tömeg megállt körülöttük és megbámulták a vadkant. Kyra egy kis elégtételt érzett magában, amikor látta, hogy a bátyjai hogyan görnyedeznek a súly alatt, dúlva-fúlva. Ahogy mentek az arcok feléjük fordultak. Közemberek és harcosok is ámulattal nézték a hatalmas fenevadat. Látott néhány babonás embert gyorsan elfordulni, ők ugyan úgy rossz ómennek tekintették az egészet.

      A többiek viszont büszkén figyelték a testvéreit.

      - Szép fogás a fesztiválra - kiáltotta egy farmer, aki a tehenét vezette az utcán, amikor beléjük botlott.

      Brandon és Braxton melle dagadt a büszkeségtől

      - Apátok fél udvartartása jól lakik - kiáltotta egy hentes.

      - Hogyan sikerült elejteni? - kérdezte egy szíjgyártó.

      A két báty egymásra pillantott és végül Brandon válaszolt a férfinak.

      - Egy jó dobás és a félelem hiánya - felelte bátran.

      - Ha nem kalandozol az erdőben - tette hozzá Braxton - nem tudod, hogy mit hagysz ki.

      Néhányan éljeneztek, míg mások a hátukat lapogatták. Kyra önmagát meghazudtolva csöndben maradt. Nem volt szüksége ezeknek az embereknek a jóváhagyására.

      - Nem ők ölték meg a vadkant – szólt közbe Aidan felháborodottan.

      - Fogd be - fordult hozzá Brandon sziszegve. – Ha még egyszer megszólalsz, elmondom, hogy összepisilted a nadrágodat, amikor feléd rohant a vadkan.

      - De nem is - tiltakozott zavartan.

      - És hisznek majd neked? - érdeklődött Braxton gúnyos mosolyra húzva a száját.

      A két fivér nevetésben tört ki, miközben Aidan Kyrára nézett, tanácsot kérve, hogy mit tegyen.

      Nővére tagadólag megrázta a fejét.

      - Ne pocsékold az erődet - mondta neki nyugodtan -, az igazság mindig kiderül.

      A tömeg egyre sűrűbb lett, ahogy átkeltek a hídon. Kyra érezte az egyre növekvő izgalmat, ahogy az alkonyat leszállt, és a sűrű hóesésben felgyulladtak a fáklyák. Felnézett és a szíve gyorsabban kezdett verni, amikor meglátta a tornyos, hatalmas kőkaput, amelyet az apja tucatnyi embere őrzött. A rács, a vastag rúdjaival és hegyes végével, fel volt húzva, de bármikor egy szempillantás alatt leereszthették, ha felharsant a kürt, és így képesek voltak távol tartani az ellenséget. A kapu harminc láb magasra nyúlt, tetején széles terasszal, ahonnan az egész erődöt be lehetett látni. A lőréseken keresztül állandóan éber szemek figyeltek. Volis egy csodálatos erőd volt, Kyrát mindig büszkeség töltötte el, ha rágondolt. Ami még inkább büszkévé tette, azok a benne élő emberek… Főleg apja katonái, akiket Escalon legjobb harcosaiként tartottak számon. A Király bukása után apja köré