A Kiràlyok Sorsa . Морган Райс

figyelte, ahogy leeresztik a földbe, és alig bírta a látványt. Az uralkodó csodálatos végső nyughelyet választott ki magának: a királyság legmagasabb szirtjének peremén temették el, olyan magas helyen, amely mintha a felhők közé nyúlt volna. Maguk a felhők narancssárga, zöld, sárga és rózsaszín árnyalatot öltöttek, miközben az első nap egyre magasabbra hágott az égen. A világ azonban ködbe borult, amely csak nem akart feloszlani, mintha maga a birodalom is gyászolt volna. A fiú mellett álló Khron nyüszített.

      Thor rikoltást hallva felpillantott, és látta, hogy Estopheles köröz fölöttük, és a magasból néz le rájuk. A fiú még mindig kába volt; alig bírta elhinni az elmúlt pár nap eseményeit vagy azt, hogy most itt áll, a királyi család körében, és figyeli, amint a földbe eresztik a holttestét e férfinak, akit oly gyorsan megszeretett. Ez az egész egyszerűen lehetetlennek tűnt. Épp csak megismerte a királyt, az első férfit, akit igazán apjának érezhetett, de máris elvesztette. Egyre csak a király utolsó szavai jártak a fejében:

      Te nem hasonlítasz a többiekre. Különleges vagy. Amíg meg nem érted, ki vagy, a királyságunkban sosem lesz béke.

      Mit jelenthet ez? Kicsoda ő, Thor valójában? Mitől lenne különleges? Honnan tudta ezt a király? Mi köze a Királyság sorsának Thorhoz? Vagy a király talán csak félrebeszélt?

      Messze innen van egy csodálatos vidék. A Vadonon túl. A sárkányok birodalmán túl. Az a vidék a druidák földje. Édesanyád otthona. Oda kell menned, hogy megleld a válaszokat.

      Honnan ismerte MacGil király az édesanyját? Honnan tudta, hol él az asszony? És miféle válaszokkal szolgálhat Thor anyja? A fiú mindig is azt hitte, hogy az édesanyja meghalt – felvillanyozta a gondolat, hogy talán életben van. Jobban elszánta magát, mint valaha, hogy felkutatja, megtalálja az anyját. Hogy rátalál a válaszokra, felfedezi, kicsoda ő, és mitől különleges.

      Miközben a harangok zúgtak, és MacGil testét lassan leeresztették a sírba, Thor a sors kegyetlen fintorán gondolkodott: miért láthatja a jövőt, miért volt tanúja e nagy férfi meggyilkolásának, ha semmi ereje nincs, hogy megakadályozza? Bizonyos szempontból azt kívánta, bár semmit se látott volna előre mindebből, bár ne tudta volna, hogy mi fog történni; bár lehetne ártatlan kívülálló, mint mindenki más, aki egy nap arra ébredt, hogy a király meghalt. Most úgy érezte, része volt a király halálában. Valamiért bűntudata volt, mintha többet kellett volna tennie.