Utazás a koponyám körül. Frigyes Karinthy

is fegyverkeznek.

      – Nekem például agydaganatom van – jegyzem meg.

      Jót nevet.

      – Miket beszélsz, művelt ember létedre. Tudod, mit beszélsz?

      – Hogyne.

      – Jó, jó. Értem. Ha már betegség, neked valami különleges kell, ami másnak nincs. Ezúttal kicsit elvágtad magad. Ajánlok valamit, ami szebben hangzik és nem olyan komoly: extra-szisztolé és disz-hidrózis.

      – Nem. Egyszerű agydaganat.

      – Beszéljünk másról. Erről majd akkor, ha mutatsz nekem egy leletet pangásos papillával.

      Villámgyorsan nyúlok a zsebembe.

      – Parancsolj.

      Elolvassa, aztán még egyszer kezdi olvasni, megnézi még egyszer a nevet, amire a leletet kiállították. Csak én látom, hogy egy kicsit elváltozik az arcszíne. Határozottan büszke vagyok. De csak egy pillanatig.

      Összecsukja a leletet.

      – Hát… – mondja kicsit rekedten – izé… pikáns. Kicsit pikáns, ez igen. Hm… tessék a lelet.

      Óráját nézi.

      – Hű… diktálnom kell… szervusztok.

      Mikor eltűnik, hátradőlök a pamlagon, keresztbe vetem a lábam, mert a padló furcsán elforog alólam. Így érezheti magát, akit kilógatnak a rács fölött, és egyszerre csak észreveszi, hogy el akarják ereszteni.

      BARLANGVASÚT

      A városligeti Angol Parkban tavaly újfajta barlangvasutat építettek, a régi közelében, ahol az utcasarkokon törpék és királykisasszonyok, idilli jelenetek, kristálypaloták bukkantak az utazó elé. Ezt az újat, ha jól emlékszem, “kísértetek vonatjának” nevezik. Indulás után koromsötétségbe kerül az ember, melyben baljós szél zúg, láthatatlan ajtók csapkodnak, lánc csörög, sóhajtás és csikorgás rémlik, mint ama “külső sötétségben”, melyről a biblia beszél. Beteg fény villan – pillanatra, a falban, csontváz vigyorog fel, de a kísértetvonat máris elcsapott előtte, mintha mélységbe zuhanna. Alattad reszket és hullámzik az ülés. Következő fülkében öngyilkos fekszik, aztán akasztott ember, koporsófedelet feszegető tetszhalott. Bagoly huhog, kuvik ketyeg. Furcsa mulatság a vidám nép számára. Úgy látszik, mégis mulatság, az emberek fölényesen nevetnek a kocsiban, tréfásan rémítgetik egymást, brekegnek, huhuznak. Erre szükség van, tapasztalat szerint rosszabbul bírja, aki hallgatagon ül, sötétben, a pániknak és szorongásnak ebben az alantas, rikító és émelygős légkörében, melyet kárörvendő, keserves verklinyekergés fest alá.

      Jegyzetek

      1

      Még egyszer hangsúlyozom a mai olvasónak, ezek kétéves könyvek voltak. Ma – hála istennek – a helyzet kedvezőbb.